Éljen a villany!

A fényt ünneplik a héten Mátészalkán

Koncertek, fáklyás felvonulás, utcai mutatványosok és zenészek előadása szerepel a csütörtökön Mátészalkán kezdődő Fényes Napok programsorozatán, amelyen a szatmári kisváros arról emlékezik meg, hogy 1888-ban az országban elsőként itt használták közvilágításra a villanyt.

2015.08.26 14:58MTI

Az évszám a mai Kossuth utca 16. számú ház villamosítását, egyben a város és az ország villamosításának kezdetét is jelzi.

A villanyfény először Szalkai Pál házában gyulladt fel, az áramot a Schwarcz Mór által az 1800-as évek közepén alapított szeszgyárat, gőzmalmot és olajütőt is magában foglaló Szalkai Gyártelep és Mezőgazdasági Rt. villanyáram-szolgáltató részlege biztosította. Mátészalka ezzel beírta nevét a technikatörténetbe, mivel New Yorkkal gyakorlatilag egy időben, Párizs után két évvel gyulladt ki a villanyfény a város utcáin.

A helyi Szatmári Múzeum honlapján olvasható beszámoló szerint a Szalkai nevet is felvett Schwartz Mór az 1880-as párizsi világkiállításon találkozott a kor egyik legjelentősebb vívmányával, az áramfejlesztő dinamóval. Ezt 1882-ben Svédországban vásárolta meg, majd az eszközzel a gyártelep belső céljaira villamos áramot fejlesztett. Később a malomból kiindulva faoszlopokon a Kossuth utcai házig vezették ki a villamos energiát és a vezetékeken néhány szénszálas izzót is felszereltek.

A villamosítással kapcsolatos következő rendelkezés 1911-ből származik, amikor a város és a villanytelep vezetői közötti hosszú tárgyalások után létrejött szerződéstervezetet a képviselőtestületi közgyűlés elé terjesztették. Eszerint a rt. többek között arra kötelezi magát, hogy a város utcáit és tereit villanyfénnyel megvilágítja és ha szükséges a 46 közvilágítási lámpahelyet 70-re növeli, s ezeknek a holdvilágos estéken is égniük kell.

A város Kossuth és a Rákóczi utca kereszteződésében levő téren egy tömör vasból készült villanyoszlop áll, amely az első, eredeti villanyoszlopok közül való. A téren látható még Bíró Lajos mátészalkai szobrászművész Mécsestartó fiú című alkotása, az első villamosított lakóház falán pedig emléktábla őrzi a jeles eseményt.

A programok csütörtök este Maharita Szabrina kortárs festőművész kiállításával kezdődnek, majd Tátrai Tibor és a Rafiki Hammond Trió lép fel a Zsinagógában. Péntek délután a polgármesteri hivatalnál utcazenészeket, mutatványosokat és gólyalábasokat láthat a közönség, a Kossuth téren pedig térzene várja az érdeklődőket. Este nyolctól kezdődik a Fényes felvonulás: ekkor elsötétülnek Mátészalka utcái és "életre kel" a mécsestartó fiú, aki a villanyfény felgyulladását, valamint a mécsesként égő, reményt adó kultúrát jelképezi.

Az ünnepélyes tűzgyújtási ceremónia után gólyalábasok, élőszobrok, táncosok, fáklya- és lámpahordozók közreműködésével gyulladt fel ismét a rendezvénysorozatot jelképező fény, a pénteki napot késő este Ferenczi György és a Rackajam koncertje és tűzijáték zárja.

A szombati nap nagyobb része a zenei koncertek és a gyerekműsorok jegyében telik majd el, este színpadra lép többek között Molnár Ferenc Caramel és a Boban Markovic Orkestar is.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.