Programajánló

Gazdag kulturális és szabadidős programot kínál a 3. Vásárhelyi Forgatag

Gazdag kulturális és szabadidős programot kínál a 3. Vásárhelyi Forgatag, amelynek díszmeghívottja az idén Baja város lesz.

2015.08.27 03:30MTI

Soós Zoltán főszervező kedden egy marosvásárhelyi sajtótájékoztatón elmondta: újabb szabadtéri helyszíneken zajlanak a magyar kulturális napok, amelynek programja gazdagabb és színesebb a tavalyihoz képest. Soós Zoltán kiemelte a Kultúrpalota melletti udvart, ahol a Maros megyei kulturális intézmények vállalták programok szervezését, így például a Maros Megyei Múzeum, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem és a Maros Művészegyüttes.

Kiemelte, hogy az egykori Aranykakas vendéglőnek otthont adó emblematikus épület udvarán kortárs kulturális programokat szerveznek, ahova főleg a fiatalokat várják, ugyanis céljuk minél több korosztályt megszólítani.

Portik Vilmos másik főszervező kifejtette, hogy az augusztus 30-áig zajló Forgatagot eredetileg hosszabbra tervezték, de Marosvásárhelyen a magyar kulturális napok nem tudnak olyan látványosan és gyorsan fejlődni, mint például Kolozsváron. Rámutatott: ez vélhetően Kolozsvár nagyobb gazdasági fejlettségével magyarázható, de ennek ellenére sikerült gazdagítani a Forgatag programját.

Kiemelte: az idén először van együttműködés a helyi polgármesteri hivatallal, miután előző években az önkormányzat elzárkózott ettől. Úgy vélte, ezzel elismerik a rendezvény fontosságát, de hozzátette, még sokat kell dolgozni azért, hogy a helyi román közösség előítéleteit lebontsák a Forgataggal kapcsolatban. A szervezők az idén is terveztek olyan programokat, amelyekkel a román közösséget szólítják meg.

A Forgatag díszvendége Baja város lesz, amelynek képviselői megismertetik a bajai halászlevet és a gyufatésztát. Bejelentették, hogy a jövő évben Marosvásárhely egy másik testvérvárosa, Kecskemét lesz a díszmeghívott.

A Vásárhelyi Forgatagon koncertek lesznek, fellép többek között a Neton Família, az Infusion Trio, a Bagossy Brothers Company, a Budapest Bár, a Péterfy Bori és Love Band, valamint Keresztes Ildikó. Helyi zenekarok is zenélnek, így például a Tiberius kvartett és Koszika, Anamaria Galea és Szász Szabolcs harmonikaművész.

Megszervezik a marosvásárhelyiek világtalálkozóját, valamint az erdélyi legényes és verbunkversenyt, de lesznek színházi előadások, városnéző séták, családos programok, sportvetélkedők, gasztronómiai különlegességek, kiállítások, könyvbemutatók.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.