Mesejáték várja a gyerekeket

A kaposvári Csiky Gergely Színház tizenegy bemutatóra készül az új évadban

Tizenegy bemutatót tervez a 2015/2016-os évadban a kaposvári Csiky Gergely Színház. A nagyszínpadon öt, a stúdióban két új darabot láthat a közönség, a gyerekeket pedig négy mesejátékkal várják.

2015.08.26 01:30MTI

"Nem adhatjuk alább a minőséget" - hangsúlyozta Rátóti Zoltán igazgató a hétfői évadnyitó társulati ülésen a sikeres előző szezonra utalva, egyúttal felsorolta azokat a szakmai elismeréseket, amelyekkel az utóbbi időben jutalmazták a társulat szerepléseit. Kiemelte: a minőség iránti igényességből annak ellenére nem szabad engedni, hogy "ötödik éve az előző vezetés költségvetésének a kétharmadával próbáljuk ezt a színvonalat és igényességet elérni".

Az Élménnyel telt ház szlogennel meghirdetett évadról szólva az igazgató azt mondta: a repertoár összeállításakor minden generációra gondoltak, így az operettől a vígjátékon és gyerekdarabokon át a musicalig széles választékot kínálnak a nézőknek.

A szezon nyitányaként - szeptember 25-én - a nagyszínpadon mutatják be Neil Simon Mezítláb a parkban című vígjátékát Kelemen József rendezésében. Lehár Ferenc Luxemburg grófja című operettet Somogyi Szilárd rendezésében a Budapesti Operettszínházzal közösen mutatja be a kaposvári teátrum, Gabriel Gárcia Marquez Száz év magány című regényének Schwajda György átiratában készült előadását Horváth Csaba állítja színpadra, a Figaro házassága című darabját pedig Zakariás Zalán rendezi. Az évad egyik kiemelkedő produkciója lesz a Jézus krisztus Szupersztár című musicalje Bozsik Yvette rendezésében.

A nagyszínpadon továbbra is műsoron marad az Augusztus Oklahomában, a Magyar Elektra és a Vörös és fekete című darab.

A stúdióban az első bemutató októberben lesz. Conor McPherson A gát című darabját a budapesti Nemzeti Színházzal közös produkcióban, Bérczes László rendezésében láthatja a kaposvári közönség, míg Lutz Hübner Becsületbeli ügy című tantermi előadását Fándly Csaba rendezi.

A stúdióban a következő évadban is műsoron marad William Nicholson Árnyország című drámája, Székely Tamás Bányavakság című tragikomédiája, a Bohumil Hrabal megfilmesített alkotásából színre vitt Szigorúan ellenőrzött vonatok című darab és Gareth Armstrong Shylock című monodrámája.

A gyermekközönségnek a nagyszínpadon a Ludas Matyi című előadással készülnek Funtek Frigyes rendezésében. Bagossy László A sötétben látó tündér, Grimm-Török Tamás Jancsi és Juliska című előadásával a Szivárvány Kultúrpalota színpadán lépnek fel, míg az óvodásokat a stúdióba várják a Zenebóna szanaszét című zenés műsorral.

Az igazgató kitért arra is, hogy a Shylock szeptemberben meghívást kapott a Thália Színházba a Vidéki színházak fesztiváljára, az Árnyországgal - ugyancsak szeptemberben - a Nemzeti Színházban lépnek fel, majd novemberben a Nemzeti Színházban egy egész napos bemutatkozásra kap lehetőséget a kaposvári társulat. A tervek szerint a Sötétben látó tündér, a Shylock és az Augusztus Oklahomában című darabokkal lépnek a fővárosi közönség elé, valamint Rátóti Zoltán bemutatja a második lemezét.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.