Muzzik

New Orleans Swing: Bowie volt vokalistája is fellép a Müpában

Az énekesnők állnak a középpontban a New Orleans Swing fesztiválon augusztus 28-tól 30-ig a Müpa Fesztivál Színházában. Fellép Catherine Russell, aki korábban David Bowie vokalistája volt; a hazai színteret Náray Erika és Szűcs Gabi képviseli.

2015.08.22 22:30MTI

A fesztivál nyitónapján az elsősorban prózai- és musicalszínésznőként, valamint szinkronhangként ismert Náray Erika ad koncertet. Az előadó a Zeneakadémia dzsessztanszakán énekesnőként is diplomát szerzett, első lemeze 2006-ban Azt súgta a szél címmel jelent meg, amit öt évvel később a személyes hangvételű Női dolgok követte.

Mostani koncertje a Magyar hangja: Náray Erika címet kapta. Az elnevezéssel nemcsak a szinkronszerepek sorára kívántak utalni, hanem arra is, hogy az elhangzó világslágerek az énekesnő által írt magyar dalszöveggel szólalnak meg egy nyolctagú big band kíséretében.

A fiatalon néhány évvel ezelőtt elhunyt brit énekesnő, Amy Winehouse dzsesszelőadóként is kiváló volt. Bár életében mindössze két stúdióalbuma jelent meg, művészete számos énekesnőt megihletett. A Cotton Club Singers egykori tagja, Szűcs Gabi zenekarával augusztus 29-én Amy Winehouse legismertebb slágereit szving-átiratban szólaltatja meg a Müpában. A Kuzbelt Péter szaxofonossal közösen készített feldolgozások előadásának különleges csavart ad a vendégművész, Little G Weevil, az Amerikában élő magyar blues-énekes és gitáros.

A New Orleans Swing zárónapján a Bohém Ragtime Jazz Bandhez csatlakozik Catherine Russell amerikai énekesnő, aki korábban David Bowie, Cyndi Lauper és Paul Simon vokalistája volt. Catherine Russell azzal is kapcsolódik a New Orleans-i hagyományhoz, hogy édesapja, Luis Russell Louis Armstrong együttesének zenei vezetője volt, édesanyja pedig egy női zenekar, az International Sweethearts of Rhythm tagjaként lett ismert.

Catherine Russell pályáját vokalistaként kezdte, 2004 óta koncentrál a szólista munkákra. Egy tavalyi összesítés szerint a második legsikeresebb dzsesszénekesnő volt az online eladások adatai alapján. A Bohém Ragtime Jazz Banddel 2013-ban már játszott közösen, akkor még magyarul is énekelt.

Kapcsolódó írások:

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.