Augusztus 20.

Sümegre kerül Szent István király ereklyéje

Az augusztus 20-i körmeneten mutatják be Szent István király Dunaszerdahelyről érkezett kézcsont-ereklyéjét Sümegen.

2015.08.19 05:36MTI

Veszprém megyei város polgármesteri hivatala azt írta, a felbecsülhetetlen értékű csontereklyét a John Henry Newman oktatási központ és a sümegi önkormányzat együttműködésében létrejövő közösségi főiskola kápolnájában helyezik majd el.

A tájékoztatás szerint a színarany ereklyetartót - melyben Szent István jobbjának kis csontdarabkája van - 2009-ben adományozta Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek Robert Bezák nagyszombati érseknek. Az ereklyét a dunaszerdahelyi Szent György-templomban helyeztek el külön oltáron. Az ereklye végleges elhelyezéséről azonban a közelmúltban született döntés: a működését hamarosan megkezdő, a hittudós Jonh Henry Newman nevét viselő felsőoktatási központ sümegi kampuszán levő kápolnában állítják ki, ahol az érdeklődők szabadon látogathatják a relikviát - írta Kertész-Bakos Ferenc, a közösségi főiskola szakmai vezetője.

A közleményben Végh László, Sümeg fideszes polgármestere úgy fogalmazott: Sümeg a török hódoltság korában a veszprémi püspökség székhelye volt, a zalai és veszprémi katolikusoknak pedig mindmáig nagy találkozója a sümegi búcsú, emellett nagy múltra tekint vissza a Mária-kultusz is. Hozzátette: "mostantól a katolikus hívők a szent király felbecsülhetetlen eszmei értékű ereklyéjét is Sümeghez köthetik".

A szent király ereklyéjét az augusztus 20-án 18 órakor kezdődő, Sümeg belvárosában rendezett körmeneten mutatják be.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.