Programajánló

Retró detektívek lepik el az A38 színpadát

Csütörtök este az A38-on ad koncertet a Sonar Bistro és a Half Note City. Az alternatív rock és az acid jazz elemeit ötvöző együttes számos új szerzeményét szólaltatja meg, de felcsendül majd a detektív popként ismert Cetropelli is.

2015.08.05 04:30ma.hu

A két együttes korábban 2013-ban, egy fülledt nyári estén adott koncertet a kultikus helynek számító A38-on. A Half Note City a korábbi Dürer Kertes fellépéshez hasonlóan, ezúttal is a készülő harmadik albumról ad némi ízelítőt a rajongóknak. „Igazi dráma lesz a színpadon, hiszen felcsendül az Engedj el című dal, olyan vokállal, mintha egy fekete kórus lenne velünk a színpadon” – jegyezte meg a Half Note City énekesnője, Muzsnyai Márti. Hozzátette: Most először játsszák közönség kedvencüket, mellyel speciálisan az A38-as bulira készülnek. A Half Note City ugyanakkor kedvenc vizuálját sem hagyja otthon.

A zenekar rendkívül mozgalmas nyári hónapokat él, ugyanis készülőben a nyolcadik videoklip. „Az új klip a most befejezett Mindörökké című számhoz készül majd el. Jelenleg a videó forgatási helyszíneit keressük, véglegesítjük az augusztus közepére tervezett első felvételekhez. Ismét új képi világgal készülünk mind művészi, mind technológiai oldalról” – tette hozzá Makkay Imre, az együttes basszusgitárosa. 

A HNC garantálja, hogy csütörtök este megidézi Kojak és Columbo szellemét is a Cetropelli című számmal. A Half Note City koncertje 20 órakor kezdődik, őket követi a Sonar Bistro 21 órakor, az estét pedig Miller Fate dj zárja.

A jegyek elővételben szerda estig mindössze 600 forintért vásárolhatók meg.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.