Döntött a Bolsoj

Nem hosszabbítják meg a 2013-ban savval megtámadott balett-igazgató szerződését

A moszkvai Nagyszínház, a Bolsoj bejelentette csütörtökön, hogy nem hosszabbítja meg a 2013-ban savval megtámadott művészeti igazgatójának, Szergej Filinnek jövő tavasszal lejáró szerződését.

2015.07.30 20:25MTI

A Bolsoj igazgatója, Vlagyimir Urin Filinnel tartott találkozója után jelentette be, hogy a 2016. március 17-én lejáró szerződést nem hosszabbítják meg - tudatta a híres moszkvai opera és balett színház közleményében.

A döntés "a színház belügyeivel kapcsolatos" - mondta Vlagyimir Urin a TASZSZ orosz állami hírügynökségnek.

Az igazgató hangoztatta, hogy semmilyen kifogása nincs Filin, mint művészeti igazgató ellen, sőt nagyra értékeli a balett-társulat élén végzett munkáját.

Urin szerint Filin érdeme, hogy olyan neves koreográfusok állítottak színpadra műveket, mint Roland Petit, Pierre Lacotte, John Normayer és Jean-Christophe Maillot.

A Bolsoj további, "más formában megvalósuló" együttműködést kínált Filinnek, de ennek részleteit nem tették közzé.

Filin a TASZSZ-nak kijelentette, hogy nem érez haragot a színház iránt. "A szerződést 2011-ben öt évre, 2016 márciusáig kötöttem meg" - mondta. "Aláírtam, és kész voltam arra, hogy a művészeti igazgatói posztra szóló határozott idejű szerződést nem hosszabbítják meg". Urin azt is közölte, hogy 2016. március 18-ával megszűnik a balett művészeti igazgatói állás a Bolsojban.

Az együttes élére kinevezett igazgatónak elsősorban szervezési feladatai lesznek, művészeti kérdésekről a színház vezetése dönt. Filint 2013 januárjában a lakása környékén megtámadták és kénsavval öntötték le.

A balett-igazgató arca és mindkét szeme súlyosan sérült. A támadás megszervezésével a Bolsoj volt vezető táncosát, Pavel Dmitricsenkót vádolták meg, akit két bűntársával hatévi szigorított börtönre ítéltek.

A hatalmas visszhangot kiváltó ügy leleplezte, milyen vad versengés és megfélemlítés folyik a neves színház kulisszái mögött.

Az egész művészvilág elítélte a támadást és a színházban uralkodó mérgezett légkört. A támadás miatt menesztették Anatolij Ikszanovot, a színház korábbi igazgatóját, valamint Nyikolaj Ciszkaridze vezető balett-táncost, akit Ikszanov szinte nyíltan azzal vádolt, hogy ő áll a balett-igazgató elleni támadás mögött.

Ciszkaridze kétségbe vonta a Filin által elszenvedett sérüléseket, és a támadás után úgy nyilatkozott egy moszkvai újságnak, hogy a művészeti igazgató "egymásnak uszította az embereket". A sztártáncost 2014 végén a neves szentpétervári Vaganova Akadémia rektorává nevezték ki. A kinevezés ellen az intézmény több tanára is tiltakozott.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.