Programajánló

Koltai Tamásra emlékeznek kedden a Bajor Gizi Színészmúzeumban

Koltai Tamás színikritikust szerdán szűk családi körben temették el; a Jászai Mari-díjas színházi szakembertől barátai, kollégai, pályatársai, olvasói jövő kedden vehetnek búcsút a Bajor Gizi Színészmúzeumban.

2015.07.31 00:30MTI

A nyilvános megemlékezést az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) Bajor Gizi Színészmúzeumának kertjében tartják augusztus 4-én 18 órakor - olvasható a Magyar Színházi Társaság MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.

Koltai Tamás színikritikus, színházesztéta, újságíró július 18-án, életének 73. évében hunyt el.

Koltai Tamás 1960-1965 között szerzett diplomát az ELTE Bölcsészettudományi Karán. Hosszú pályafutása során a Színház című folyóirat munkatársa, majd főszerkesztője volt, a Magyar Televízió színházi és filmszerkesztőségét vezette, tanított a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Az Élet és Irodalom, valamint a 168 óra című lap kolumnistája, továbbá számos kötet szerzője is volt.

Életművét 1987-ben Jászai Mari-díjjal, 2007-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével, 2011-ben Pulitzer-emlékdíjjal ismerték el.

Az OSZMI munkatársai az intézmény honlapján Koltai Tamás életművéből gyűjteményeikben fennmaradt anyagokat tettek elérhetővé, és válogatást készítettek szakmai rendezvényeiken való felszólalásaiból.

Mint írják, Koltai Tamás elképesztő munkabírásának és szorgalmának, színház iránti elkötelezettségének köszönhetően pillanatokon belül döbbenetes mennyiségű írott anyag került elő – két tetemes oszlopnyi könyv és megszámlálhatatlan kritika.

Az OSZMI színházi adatbázisában 1964 és 2009 között nem kevesebb mint 1750 magyarországi előadásról írt kritikájáról van adat: 212 zenés előadás, 695 magyar darab, 134 Shakespeare-, 46 Csehov-, 44 Brecht-, 34 Molnár Ferenc-előadás, 16 Ember tragédiája-produkció és a lista hosszan folytatható. Ezekhez hozzá kell még számolni azt a nem kis számú interjút, drámaelemzést és más színházi tárgyú cikket, amely ebben a nyilvántartásban nem szerepel - olvasható a honlapon.

A digitális Színházi Adattár cikkek menüpontja alatt Koltai Tamás 877 írása olvasható, amelyek 1955 és 2015 között jelentek meg, átlagban 50 cikket rögzítettek tőle évadonként.

Az OSZMI Koltai Tamásra emlékező összeállítása ezen a linken érhető el.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.