Programajánló

Középkori templomok újultak meg a Kárpát-medencében

A teljes programban szereplő 65 templom és a közülük nem régen megújult 18 templom olyan összképet alkot a református örökségről és a térségek történetéről, amely igazi kincs.

2015.07.26 05:30MTI

A középkori templomok felújítási programjának harmadik ütemében 18 templom műemléki helyreállítása fejeződött be Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében és a Partiumban - közölték a projektzáró konferencián, a debreceni Református Nagytemplomban.

A csaknem 1,5 millió eurós (több mint 450 millió forintos) fejlesztés az Európai Unió 90 százalékos támogatásával valósult meg a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében.

Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke emlékezetett arra: a középkori templomok útja mint tematikus útvonal 2009-ben indult el azzal a céllal, hogy a Kárpát-medencében egyedülálló vallási és kulturális örökséggel ismertesse meg az érdeklődőket.

A teljes programban szereplő 65 templom és a közülük nem régen megújult 18 templom olyan összképet alkot a református örökségről és a térségek történetéről, amely igazi kincs - tette hozzá.

A püspök szerint az az örökség, amelyet ezek a templomok őriznek, a külföldieket is vonzza. Azt szeretnék, hogy a templom-utat járva az érdeklődők járják végig a reformáció útját, felfedezve azt, hogy Európa határán milyen kincsek vannak.

Minderre ráirányíthatja a figyelmet két jelentős évforduló 2017-ben, amikor a reformáció 500. évfordulója mellett a Tiszántúli Református Egyházkerület létrejöttének 450. évfordulóját is ünnepeljük - hangoztatta Fekete Károly.

A konferencián elmondták: a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 támogatásával, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat és a Szatmár Megyei Tanács partnerségében indult el a Középkori templomok útja program. A fejlesztés célja az volt, hogy a kiemelkedő örökségturisztikai és művészettörténeti értéket jelentő középkori templomokat összekötve egy közös tematikus úttá fejlesztve jöjjön létre egy közös turisztikai útvonal a magyar-román határtérségben.

A több év alatt felépített programban művészettörténeti kutatómunka is zajlott: neves szakemberek tárták fel a Felső-Tisza-vidék építészeti, kulturális és vallási örökségét. A kutatások eredményét összefoglaló három kötet most megjelent utolsó részét, a Művészet és vallás a Felső-Tisza-vidéken című munkát kedden mutatták be a program eddigi eredményeiről és a várható folytatásról rendezett konferencián.

Deák Attila, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területfejlesztési és Környezetgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. vezető menedzsere a programban elért eredmények mellett elmondta azt is, hogy a jövőben a történelmi Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén megye, a Felvidék, Kalotaszeg, a Mezőség és a Szilágyság területére is szeretnék kiterjeszteni a templom-út a programot.

A debreceni Református Nagytemplomban kedden megnyitották a Középkori templomok útja című időszaki kiállítást is, amelyet három hétig tekinthetnek meg az érdeklődők.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.