Az Ulpius helyén

Megnyílt a budapesti Móricz Zsigmond Könyvesbolt

Megnyílt kedden a Kossuth Kiadói Csoport negyedik könyvesboltja az idén márciusban csődvédelmet kért Ulpius-ház Könyvkiadó egykori üzletének helyén a budapesti Móricz Zsigmond körtéren.

2015.07.22 03:30MTI

A Móricz Zsigmond nevét viselő könyvesbolt ünnepélyes megnyitóján Spiró György író elmondta, hogy véleménye szerint manapság "divat" könyvesboltokat bezárni és könyvtárakat megszüntetni, ugyanakkor ez mindig is így volt. Példaként említette, hogy már az "ókori nagyok" munkáinak túlnyomó többsége is elveszett, az akkor felhalmozott tudásnak csupán töredéke maradt az utókorra.

Az író Umberto Eco és Jean-Claude Carriére magyarul 2010-ben megjelent beszélgetéseit idézve hangsúlyozta azt is, hogy az "elektronikus-alapú memóriatár" rendkívül sérülékeny, továbbra is a papíralapú információtárolás a legbiztonságosabb és legtartósabb módszer.

"A könyv egészen páratlan módon képes az emberi tudást megőrizni" - fogalmazott Spiró György.

Az író hozzátette: majdnem mindegy ,melyik bolt mit árul, a lényeg, hogy könyv legyen. Mint fogalmazott, a Móricz Zsigmond Könyvesbolt megnyitása számára azt jelenti, hogy "nincsen minden veszve".

Az eseményen Kocsis András Sándor, a Kossuth Kiadó elnök-vezérigazgatója bejelentette, hogy a Móricz Zsigmond Könyvesbolt mellett kedden átadták Magyarország első könyvautomatáját is az Uzsoki utcai kórház főbejáratánál.

Az automata kínálatában egyszerre több mint húsz könyv szerepel, a választásban egy digitális kisképernyő segít, ahol böngészni lehet a művek ismertetői között. A megvásárolható könyvek között a gyerekkönyvek, krimik, bestsellerek, kvízkönyvek és díszkötetes klasszikusok mellett helyet kap a kortárs irodalom is.

A könyvesbolt nagy érdeklődés mellett zajló keddi megnyitóján a vásárlók a Kossuth Kiadói Csoport szerzőivel, többek között Spiró Györggyel, Bitó Lászlóval, Horváth Péterrel és Tömpe Istvánnal dedikáltathattak.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.