Bővült a kör

Több mint 11 ezer magyar dalszerző és jogutód részesült a tavalyi jogdíjakból

Több mint 11 ezer magyar dalszerző és jogutód részesült a 2014-ben beszedett jogdíjakból. Az idén tovább nőtt a felosztásban részt vevő művek száma is, amely megközelítette a 600 ezret.

2015.07.08 03:30MTI

Az Artisjus-Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület két hullámban, május 15-én és június 25-én végezte az éves jogdíjfelosztást, ami a teljes kifizetések közel 90 százalékát jelentette. Idén 11 159 magyar dalszerző és jogutód kapott fizetést a tavalyi évben beszedett jogdíjakból. Ez a szám 2012-ben érte el a 10 ezret, és az utóbbi öt évben folyamatos volt a növekedés.

A feldolgozási rendszer, illetve az adatszolgáltatás folyamatos fejlődésének köszönhetően egy év alatt jelentős mértékben, több mint 40 százalékkal nőtt a felosztásban részt vevő művek száma, amely tavaly 585 955 volt - olvasható a közleményben.

Mint az MTI érdeklődésére közölték, összesen 7,327 milliárd forintot fizettek ki, ami több mint 10 százalékkal magasabb az előző évinél.

Felhívták a figyelmet arra, hogy az adatok azt mutatják: erősödik "a szerzői középosztály". Idén 3492-en jutottak 50 ezer forint feletti jövedelemhez, ez két éve 3170, tavaly pedig 3470 fő volt.

"Azt látjuk, hogy felnövőben van egy sokkal jogdíjtudatosabb szerzőgeneráció, amely odafigyel a regisztrációira, és aktívan ellenőrzi, hogy pontosan milyen művek után kap jogdíjat. A belső felmérésünk során válaszoló több száz szerző 75 százaléka rendszeresen ellenőrzi a Szerzői Információs Rendszer naprakész adatait vagy figyeli a papíralapú tájékoztatásainkat" - idézi a közlemény Tóth Péter Benjamint, az Artisjus stratégiai és kommunikációs igazgatóját.

Az Artisjus adatai szerint egymillió forint feletti kifizetésben 636-an részesültek, 500 ezer és egymillió forint közötti összeget 411-en kaptak. Ezer forintnál kevesebbhez jutott 2405 dalszerző vagy jogutód, ezer és ötezer forint közötti összeget 2041-en kaptak.

A mostani kifizetés a rádiós, televíziós, koncert-, üreshordozói, gépzenei és filmzenei jogdíjakat tartalmazta. Az év során más időpontban fizeti ki az egyesület az irodalmi, a hangfelvétel-kiadási és online, a kiemelt (egyedi felosztású) koncertek után járó és a külföldi jogdíjakat, valamint az úgynevezett függőszámla-kifizetéseket.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.