Historikus

Zászlóval lázadnak a morvák

Hivatalosan el nem ismert morva zászlókat tűztek ki vasárnap több mint 1100 morvaországi település polgármesteri hivatalára Cirill és Metód szláv hittérítők, Morvaország védőszentjei napján, a Cseh Köztársaság nemzeti ünnepén.

2015.07.05 11:30MTI

A történelmi zászlók kitűzését, amelynek célja felhívni a lakosság figyelmét Morvaország hagyományaira, kultúrájára és történelmére, 2010-ben szervezték meg először a Morva Nemzeti Közösség és néhány diákszervezet kezdeményezésére.

A sárga-piros sávos és a morva sas képével díszített zászló vasárnap reggel óta ott leng a Morvaország fővárosának számító Brünn (Brno) főpolgármesteri hivatalán és a az összes városkerület polgármesteri hivatalán is - jelentette a cseh közszolgálati Cseh Rádió.

A Morva Nemzeti Közösség honlapja szerint az akcióhoz az idén 1115 település csatlakozott. A morva települések száma 2000 körül mozog.

"Az érdeklődés ismét óriási, és egyre növekszik" - mondta Lenka Holanová, a Morva Nemzeti Közösség egyik vezetője újságíróknak.

Az ünnep alkalmával több tucatnyi morvaországi múzeum és galéria ingyenesen nyitotta meg termeit a látogatók előtt.

A zászlókitűzést kezdeményező Morva Nemzeti Közösség legfőbb célja a hagyományápolás, de szeretné tartományira változtatni a Cseh Köztársaság jelenlegi kerületi (régiós) közigazgatási-területi berendezkedését, és elérni egy morva parlament létrehozását is. A Cseh Köztársaság politikai vezetése jelenleg nem támogatja ezt az elképzelést, az ország lakosságának többsége pedig közömbös a követelés iránt. Általános vélemény, hogy lényegében a regionalizmus megnyilvánulásáról van szó, amely az utóbbi években megerősödött.

A tízmilliós Cseh Köztársaságban a 2011-es népszámláláskor a morva nemzetiséget több mint 520 ezer ember írta be a kérdőívébe. Tíz évvel korábban, 2001-ben ez a szám mintegy 380 ezer volt.

Morvaország nem hivatalos zászlaja egy vízszintesen osztott sárga és egy piros mező, középen a morva-sasos tartományi címerrel. Az eredeti morva zászlót - a tartományi címer nélkül - több mint másfél évszázada, 1848-ban a morva tartományi gyűlés fogadta el. Használatát a Csehszlovák Köztársaság 1920-ban betiltotta. Kitűzését a jelenleg érvényes jogszabályok nem rendezik, így nem szabható ki érte semmiféle büntetés.

Morvaország a múltban önálló tartományként a Cseh Királyság része volt, államilag sohasem volt önálló.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.