fff

Slam poetry és vizuális költészet a szekszárdi írótáborban

A hagyományos irodalmi beszédmód mellett a vizuális költészet és a slam poetry is témája lesz a hétfőn kezdődő Szekszárdi Magasiskola elnevezésű írótábornak, amelyet harmadik alkalommal rendeznek meg a tolnai megyeszékhelyen.

2015.07.05 23:33MTI

Az egyhetes táborba, amelyet a szekszárdi születésű Mészöly Miklós (1921-2001) Kossuth-díjas író szellemi örökségének jegyében rendeznek, ezúttal húsz írójelöltet, hallgatót, írójelöltet várnak. A műhelyfoglalkozásokon mások mellett Tóth Krisztina, Géczi János, Kukorelly Endre, Horváth Kristóf (Színész Bob), Baranyai László és több Mészöly-díjas író, Győrffy Ákos, Péterfy Gergely, Szilasi László és Szkárosi Endre tart előadásokat, illetve ad tanácsokat a résztvevőknek.

Szkárosi Endre, a tábor szakmai vezetője az MTI-nek elmondta: a műhelybeszélgetéseken az irodalom mai helyzetéről, lehetőségeiről is szó lesz. Beszélnek arról, hogy az íróknak milyen eszközeik lehetnek a megszólalásra, az irodalom mennyire tudja megteremteni az alternatív formákat. Többek közt arra a kérdésre is választ keresnek, hogy hol a helye az irodalomnak egy olyan társadalomban, ahol az olvasás teljesen átalakult, megjelent az internetes irodalom, az e-könyv és a hangos könyv is - tette hozzá.

Ágoston Zoltán, a Jelenkor, Mészáros Sándor, a Kalligram című folyóirat főszerkesztője és Szilasi László író kerekasztal-beszélgetésén az irodalom intézményrendszeréről esik szó. Géczi János vizuális költészeti és Horváth Kristóf slam poetry műhelyfoglalkozásokat tart, amelyek a kifejező készség és az élő nyelvi megszólalás technikáira fogják rávezetni a hallgatókat. A hagyományos költői megszólalás iránt érdeklődőknek Szkárosi és Tóth Krisztina tart műhelyfoglalkozást.

A Szekszárdi Magasiskola nem "Babits és Mészöly tiszteleti írótábor", hanem a magyar irodalom megújításának öröksége; Babits és Mészöly korukban maguk is irodalmi újító volt - jegyezte meg a slam poetry megjelenése kapcsán Szkárosi.

A kurzusról, amelynek a szekszárdi Mészöly Miklós Emlékház ad otthont, dokumentumfilm készül, és a legtehetségesebb írójelölteket bemutató, illetve a beszélgetések szerkesztett változatát tartalmazó kötetet is megjelentetnek.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.