Programajánló

Folkfesztivál a diósgyőri várban

Autentikus magyar népzene és világzene, táncházak, népművészeti bemutatók és kísérőprogramok sokasága színesíti a Borsodi Fonó Folkfesztivált, amelyet ezen a hétvégén tartanak meg a megújult diósgyőri várban.

2015.07.02 01:27MTI

A július 3-án és 4-én immár tizenkilencedik alkalommal megrendezendő folkfesztivált felvezető keddi sajtótájékoztatón elhangzott: fellép egyebek mellett a Csík Zenekar, Szalonna és Bandája, Péter Szabó Szilvia, az Ocho Macho, Little G Weevil, ugyanakkor a kínálatban idén minden korosztály találhat kedvére valót a várban felállított három színpadon.

A részletekről szólva elhangzott: péntek este hét órától a miskolci Avas Táncegyüttes és a Csender Zenekar alapozza majd meg a fesztivál hangulatát, majd a Kossuth-díjas Csík Zenekar lép színpadra. Koncertjükön a hagyományos magyar muzsika mellett kedvenc slágerek elhangzanak, népzenével fűszerezve.

A Borsodi Fonó nagyszínpadán először lép fel a kétszeres platinalemezes Ocho Macho formáció, az általuk "hupogásnak" nevezett zenében egyesítik a reggae, a ska, a punk és a latin elemeit.

A nemzetközi hangulatért a két "világcsavargó" muzsikus, Miqueu és Baltazar Montanaro felelős, akik tradicionális és saját kompozícióikban ötvözik a mediterrán, a közép-európai és a keleti zenét. Míg az apa, Miqueu fuvolázik, szaxofonozik, tamburinon és tangóharmonikán is játszik, fia Baltazar Montanaro virtuóz hegedűs, akinek az előadásában a színek és az ízek a zenében keverednek össze.

Július 4-én, szombaton a világzenei nagyszínpad vendége lesz a 2014-es Fölszállott a páva tehetségkutató verseny különdíjas együttese, a Szinvavölgyi Néptáncműhely, majd a NOX-ból ismert Péter Szabó Szilvia. Ugyancsak fellép Pál István Szalonna, aki napjaink egyik legkiemelkedőbb népzenésze, prímása.

A Déryné színpadon találkozhatnak a tradicionális skót és ír népzenét játszó M.É.Z zenekarral, majd Little G Weevil blues gitáros dalai hoznak színt és hangulatot a fesztiválra. Koncertjét követően hazánk első balkán rezesbandája, a Guca Partyzans mutatkozik be a diósgyőri vár közönségének, majd zárásként a Gypo Circus "koronázza" meg a XIX. Borsodi Fonó Folkfesztivál hangulatát.

A szervezők azt is elmondták: a Fonóról természetesen nem hiányozhatnak a miskolci zenekarok sem, fellép az Agyagbanda és a Számadó, az Ildi Rider, a Tényleg Zenekar és idén egy helyi formáció, a Mintha Zenekar a nagyszínpadon kap helyet.

A kicsiket pedig a Manó Fonó, népi játszótér, kismesterségek bemutatói, és kirakodóvásár is várja, és nekik, a családoknak muzsikál a Kiss Kata Zenekar is.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.