Könyvajánló

Végre Budapesten is találkozhat a 2038 könyvek írójával

Június 9-én kedden este hét órától K.T. Zelenay két művész barátjával, Patkó Béla - Kikivel és Várkonyi Attilával (DJ Dominique) beszélget a budapesti Nyugati téren található Alexandra Pódiumon. A bestsellére váló 2038 könyvek hazai rajongói most először találkozhatnak az íróval személyesen is.

2015.06.07 23:49ma.hu

K.T. Zelenay első könyve, a 2038 - avagy a magyar történelem eltitkolt lapjai, boltokba kerülésétől, azaz 14 hónapja folyamatosan szerepel a sikerlistákon, ahogy január végi megjelenése óta a folytatás, A Szent Korona végveszélyben is. A történetíró regény után a thriller műfajához nyúlt az író, hisz ily módon olyan titkokat, tényeket, talányokat is megoszthat olvasóival, amelyeket az első kötet "gesta-jellege" nem engedhetett volna meg. Közte a Szent Korona napjainkban játszódó elrablása, amelynek szálai a tengerentúlra, sőt a Vatikán és a CIA szigorúan őrzött falai közé is benyúlnak. A történet mellékszálain keresztül felbukkannak a magyar történelem újabb rejtelmes momentumai, eltitkolt, de annál fontosabb lapjai.

K.T. Zelenay a napokban tért hazai Rómából, ahol a trilógia befejező kötetéhez újabb impulzusokat, ismereteket szerzett.  Aminek már a címe is igen sokat sejtető a várhatóan idén ősszel boltokba kerülő kötetnek: "Jézus második élete"

Hogy ez pontosan mit takar, illetve mi késztette az első két kötet megírására, miért épp trilógia, és úgy egyáltalán, hogy jut eszébe egy "médiaszakembernek"  regényt írni, pláne történelmi témájút, tetézve: rögtön trilógiát, méghozzá oly érzékeny témáról, mint a magyar múlt, jelen és jövő, Várkonyi Attila és Patkó Béla Kiki kérdéseire adott válaszokból minden bizonyára kiderül június 9-én kedden, 19 órától az Alexandra Pódiumon.

Részletek:

https://www.facebook.com/events/1382155955417033/
http://www.2038akonyv.hu
https://www.facebook.com/2038aregeny

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.