A Bánk bánnal indult

Hivatalosan is kezdetét vette az Erkel Diák Ünnepek ifjúsági fesztivál

Erkel Ferenc Bánk bán című operájából a Hazám, hazám ária közös éneklésével péntek este hivatalosan is megnyitották Gyulán a XXVI. Erkel Diák Ünnepeket (EDÜ).

2015.05.29 21:23MTI
MTI/Rosta Tibor

Alt Norbert, Gyula alpolgármestere, egykori erkeles diák a Gyulai Várban tartott megnyitón elmondta: az EDÜ olyan kiemelkedő hagyománya a városnak, amelyet több mint öt évtizede megrendeznek, és amelynek az ifjúsági közösségépítés és a tehetségkutatás áll a középpontjában. A két nap programját színvonalasnak és tartalmasnak nevezte, majd jelképesen átadta a diákoknak a város kulcsát.

A helyi diákönkormányzat elnöke felidézte: 1963-ban egy maréknyi erkeles diák találta ki, hogy legyen EDÜ. "Az arcok változtak, de a cél ugyanaz maradt: összegyűjteni a kultúra és a művészetek iránt érdeklődő diákokat szerte az országból" - fogalmazott.

A hivatalos megnyitó után több mint négyszáz diák és az érdeklődők "EDÜ volt, EDÜ van, EDÜ lesz!" feliratú táblákkal fáklyás felvonulásra indult Gyula utcáin. Az estet az Ivan and the Parazol koncertje zárta.

Szabó Enikő, a rendezvény egyik főszervezője korábban az MTI-nek elmondta: idén az ország tíz megyéjéből 412 középiskolás diák nevezett be a versenyekre. Pénteken a vers és próza, az irodalmi színpad, az irodalmi alkotás, a tánc és mozgás, valamint a könnyűzene kategóriák versenyeit már megtartották, továbbá megnyílt a vizuális alkotások kiállítása is.

Szombaton a szólóének, kórus, szólóhangszer és kamarazene, valamint a film kategóriába jelentkezők mérik össze tudásukat. A legtöbb diák a szólóének kategóriába nevezett be - mondta el Szabó Enikő.

Az EDÜ-t szombat este gálaműsor zárja az Erkel Ferenc Művelődési Központban, ahol az első három helyezést elérők és a különdíjasok lépnek fel. Az Erkel Diák Ünnepeket 1963 óta kétévenként rendezik meg.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.