Vedelendő

Idén Belgium lesz a budai Várban rendezett sörfesztivál vendégországa

Több mint kétszáz sörkülönlegességet, köztük az idei vendégország, Belgium mintegy húszféle sörét, valamint sörkoktélokat is kóstolhatnak az V. Jubileumi Sörfesztivál vendégei a budai Várban június 11. és 14. között.

2015.05.28 18:30MTI
freedigitalphotos.net/adam

A négynapos rendezvényen a hazai gyárak klasszikus ízei és a kézműves sörfőzdék nedűi mellett cseh, szlovák, szlovén, német, osztrák, angol és ír sörök, a Cider Ligetben pedig lágyabb ízek várják a látogatókat - mondta el Kurucz Dániel, a fesztivál főszervezője az eseményről csütörtökön tartott sajtótájékoztatón.

A fesztiválon egy különleges rekordot is megkísérelnek felállítani: elkészítik Magyarország legnagyobb, mintegy 580 literes koktélját, amelynek alapját cider adja.

Tamáska János, a belga sörök legnagyobb magyarországi importőre elmondta, hogy húszféle belga sört mutatnak be a fesztiválon az apátságitól a trappistákon át a gyümölcsös sörökig. Újdonságként sörkoktélokat is kóstolhatnak az érdeklődők. A rendezvényen kialakított belga udvarban a sörök mellett belga csokoládékkal is ismerkedhetnek a vendégek.

A sörök mellett gazdag gasztronómiai kínálat és utcabáli hangulat várja a szórakozni vágyókat. Koncertet ad többek között a Magna Cum Laude, a Neoton Família, Nagy Feró és a Beatrice, míg a Total Dance fesztivál keretében fellép Dr Alban, a Kozmix, az UFO és a Groovehouse is.

A látogatók ezúttal is betétdíjas korsókból fogyaszthatnak, ezek mellett limitált számban kapható lesz "női korsó", azaz kisebb, négy deciliteres pohár is. A részletes program megtalálható a www.sorfesztival.hu oldalon.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.