Gratulálunk!

Cannes: Nemes Jeles László filmje, a Saul fia kapta a zsűri Nagydíját!!!

Nemes Jeles László filmje, a Saul fia kapta a zsűri Nagydíját a 68. cannes-i filmfesztiválon vasárnap este. Jacques Audiard filmje nyerte az Arany Pálmát.

2015.05.24 20:11ma.hu/MTI

FRISS: Hangmérnöki díjat is kapott a Saul fia

Nemes Jeles László filmje, a Saul fia érdemelte ki a legjobb hangmérnöki munkáért járó díjat a 68. cannes-i filmfesztiválon vasárnap este.

A fesztivál közleménye szerint a Vulcain elnevezésű technikai díjat Zányi Tamás a Saul fia "kiemelkedő hangmérnöki munkájáért" kapta meg.

Sajtófotó

Nemes Jeles László Saul fia című első filmje amely szombaton megkapta a nemzetközi kritikusok díját és a francia Francois Chalais-díját is. Most pedig az övé a Nagydíj is! A világ legrangosabb filmes seregszemléjének hivatalos versenyprogramjába meghívott magyar film legutóbb harminc évvel ezelőtt kapott díjat a nemzetközi zsűritől: Szabó István a Redl ezredesért a zsűri díját vehette át 1985-ben.

Jacques Audiard filmje kapta az Arany Pálmát

Jacques Audiard francia rendezőnek a párizsi külváros erőszakos világával szembesülő Srí Lanka-i tamil menekültekről szóló filmje, a Dheepan kapta a legjobb filmnek járó Arany Pálmát a 68. cannes-i filmfesztiválon vasárnap este.

A legjobb forgatókönyv

A legjobb forgatókönyv díját Michel Franco mexikói filmes Los Angelesben játszódó Chronic című alkotása érdemelte ki, amely egy haldokló betegekkel foglalkozó ápolóról szól.

A 35 éves rendező 2012-ben már szerepelt a fesztiválon, Despues de Lucia című filmjét az Un certain regard (Egy bizonyos nézőpont) című válogatásban mutatták be.

Legújabb filmjének főszerepét a Quentin Tarantino-filmekben ismertté vált Tim Roth brit színész alakítja, aki a film kapcsán az eutanázia legalizálása mellett foglalt állást Cannes-ban.

Megosztott női díj, a francia Vincent Lindon a legjobb színész

Rooney Mara amerikai és Emmanuelle Bercot francia színésznőnek megosztva ítélte oda a legjobb női alakítás díját a nemzetközi zsűri vasárnap a 68. cannes-i filmfesztiválon.

Rooney Mara az 1950-es években New Yorkban játszódó Carol című leszbikus szerelmi történet egyik főszerepéért kapta meg a díjat. Az alkotást az elegáns stílusáról ismert amerikai Todd Haynes rendezte. A francia Emmanuelle Bercot pedig Mainwennnek egy házaspár viharos kapcsolatáról szóló Mon roi (Királyom) című filmének főhősnőjét alakította.

A legjobb férfi

alakítás díját a francia Vincent Lindon érdemelte ki Stéphane Brizé La Loi du marché (A piac törvénye) című dokumentarista stílusú, hosszú snittekkel forgatott alkotásában nyújtott játékáért, amelyben egy munkanélküli családapát alakít.

Shutterstock fotó - LiliGraphie

A fesztivál szabályzata szerint a kilenctagú zsűrinek kötelezően hét díjról kell mindig döntenie: az Arany Pálmáról, a Nagydíjról, a rendezés díjáról, a zsűri díjáról, a forgatókönyv díjáról, valamint a legjobb női és férfi alakítás díjáról. Csak egyetlen díj adható megosztva, de az nem lehet a fődíj, az Arany Pálma. Lényeges szabály az is, hogy egy film csak egy díjat kaphat.

A 68. cannes-i filmfesztivál összes díjazottja

Arany Pálma-díj
Dheepan (Jacques Audiard)
 
A zsűri nagydíja
Saul fia (Nemes Jeles László)
 
A zsűri díja
The Lobster (Yorgos Lanthimos)
 
Legjobb rendező
Hou Hsiao-Hsien (The Assassin)
 
Legjobb színésznő (megosztott)
Rooney Mara (Carol) és Emmanuelle Bercot (Mon roi)
 
Legjobb színész
Vincent Lindon (La Loi du Marché)
 
Legjobb forgatókönyv
Chronic (Michel Franco) - Mexikó
 
Legjobb rövidfilm
Waves (Ely Dagher) - Libanon

Arany Kamera-díj
La Tierra y la sombra (César Augusto Acevedo) - Kolumbia

Tiszteletbeli Arany Pálma-díj
Agnès Varda

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.