Május 29-31.

Cigány filmfesztivál az Örökmozgóban

A filmvetítések mellett koncert, kiállítás és kerekasztal-beszélgetés is várja az érdeklődőket a Nemzetközi Cigány Filmfesztiválon május 29. és 31. között a budapesti Örökmozgó Filmmúzeumban.

2015.05.24 03:30MTI

A fesztivál május 29-én flashmobbal kezdődik, amelyen a Szilvási Gipsy Folk Band és a Szenty Band zenekar lép fel. A villámcsődület után Kunhegyesi Ferenc képzőművész kiállítását Szentandrássy István Kossuth-díjas festőművész nyitja meg.

A közönség nyitófilmként az Asbóth Kristóf rendezte Védtelen áldozatok című magyar dokumentumfilmet tekintheti meg, amely azt a tömeggyilkosságot dolgozza fel, amelyet 1944 októberében Nagyszalontán, majd Kötegyánban-Dobozon az I. Magyar Páncélos Hadosztály kémelhárítása követett el, mert a lakosság az orosz-román szövetséges csapatokat zenével fogadta. Men Lareida rendező Viktória - A zürichi expressz című filmje több száz igaz történet alapján készült: főhőse Viktória, a mélyszegénységben élő budapesti cigánylány, aki a gyors meggazdagodás reményében vonatra száll, hogy prostituáltként szerencsét próbáljon Svájcban.

Május 30-án látható R. Farkas Magda Cigányprímás a Gulágon című dokumentumfilmje, amely Galgóczy Árpád író, műfordító és Berkes András cigányprímás Gulágon kötött barátságáról szól. A Böjte József rendezésében készült, A freskófalu legendája című alkotás Pásztor Eszter fordító, angoltanár tevékénységét mutatja be a bódvalenkei cigány közösségben. Both Miklós A zenekar című mozgóképe a Palimo Story zenekar tagjainak, Almási Tamás Tititá című alkotása a Snétberger Zenei Tehetség Központba felvételt nyert 18 éves fiú történetét ismerteti meg a nézőkkel. Gerő Péter Reality közszolgálati műsor címmel rendezett dokumentumfilmjében korábbi sorozatának szereplői a roma holokauszt emléknapján, 2014. augusztus 2-án beszélgetnek egy rádióműsorban.

A Martina Schiesser, Fátyol Hermina és Máté Bence főszereplésével készült Westend című német játékfilm magyar bemutatója május 30-án este lesz. Cantu Mari alkotása a Berlinben élő Cony és Sigi életéről szól: Cony valami értékes dolgot szeretne csinálni, ezért örökbe akar fogadni egy szegény roma gyereket - olvasható a tájékoztatóban.

Martin Sulík Cigány című szlovák-cseh filmdrámájában egy 15 éves fiú próbál kitörni az apja halála után a nyomorból és a bűnözői világból. Az amatőr, helybéli romákkal forgatott filmben a pap szerepében Mokos Attila, a Komáromi Jókai Színház színésze látható, az uzsorást a vándorcirkuszcsaládban Magyarországon született Miroslav Gulyas, Párizsban élő roma színész alakítja. A filmdráma a Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztiválon négy díjat kapott 2011-ben, köztük a zsűri különdíját.

Ezen a napon kerekasztal-beszélgetés is lesz Almási Tamás filmrendező, Both Miklós zeneszerző, előadóművész és Horváth Kristóf színész, slammer résztvételével.

Május 31-én Wendl Péter Hétköznapi hősök című dokumentumfilm-sorozatában cigány származású fiatalok és idősek portréi láthatók. Kistamás László alkotásában Horváth Kristóf - Színész Bob - színész és slammer, a Slam Poetry tavalyi országos bajnoka mesél életéről, Asbóth Kristóf Auschwitz Requiem című dokumentumfilmjében túlélők idézik fel a deportálásokat.

Hajdú Eszter a romák elleni sorozatgyilkosságot tárgyaló pereket dokumentálta két és fél éven át, az Ítélet Magyarországon című portugál-magyar-német filmben az áldozatoknak állítanak emléket. Este 18 órától a 100 Tagú Cigányzenekar tagjai emlékeznek az elmúlt évben elhunyt zenésztársaikra a róluk szóló anekdotákkal és nótáikkal.

A fesztivál célja, hogy a magyar és az európai cigány kultúra bemutatása mellett a közönség reális képet kapjon a hazai cigányság helyzetéről. A filmek egyrészt olyan problémákat dolgoznak fel, amelyek az egész magyar társadalom fontos és aktuális kérdései, másrészt bepillantást engednek az európai cigányság életébe, kultúrájába, hagyományaiba.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.