Életnagyság

Megtalálták Adolf Hitler lovait

Előkerültek szerdán egy németországi házkutatáson a bronzból készült életnagyságú lószobrok, amelyek egykor Adolf Hitler berlini hivatala előtt álltak, majd a nyolcvanas évek végén eltűntek egy kelet-németországi szovjet laktanya területéről, és a razzia során rábukkantak a náci vezér egyik kedvenc képzőművészének egy több emelet magasságú domborművére is.

2015.05.21 07:25MTI

Arno Breker gránitból faragott domborműve és Hitler másik kedvenc szobrásza, Josef Thorak két bronzlova egy hat tartományra kiterjedő razzián került elő, amelyet a berlini tartományi bűnügyi hivatal illegális műkincs-kereskedelemmel foglalkozó osztályának irányításával hajtottak végre, több évig tartó nyomozás után. A műalkotásokra a Rajna-vidék-Pfalz tartománybeli Bad Durkheimben bukkantak rá, egy raktárban.

Az ügyről elsőként beszámoló Bild című lap az online kiadásában azt írta, hogy a dombormű - amely egy derékig meztelen, izmos férfit ábrázol, a kezében karddal - olyan magas, mint egy négyemeletes ház, a lószobrok pedig egyenként több tonnásak és az elkészítésükhöz felhasznált bronz is több százezer eurót ér, míg az alkotások feketepiaci értéke több millió euró lehet.

A két bronzló hollétéről legutóbb 1988 márciusában készült feljegyzés. Akkor a Berlin közelében, az egykori NDK területén fekvő Eberswaldéban álltak egy szovjet laktanya civilek által is látogatható sportpályája mellett Arno Breker két szobra és a náci Németország egy további neves szobrásza, Fritz Klimsch két alkotása mellet. Ez utóbbiak a náci testkultusz jegyében készült művek voltak, sportos alkatú embereket ábrázoltak, valószínűleg éppen ezért állították fel őket a pálya mellett.

A szobrokról Magdalena Busshart művészettörténész készített feljegyzéseket, és 1989 januárjában a Frankfurter Allgemeine Zeitung című lap cikket közölt szakértőtől az alkotások sorsáról. Nem sokkal ezután egy olvasó megírta a nyugatnémet lap szerkesztőségnek, hogy már egy szobor sincs a laktanya udvarán.

A Bild szerint az alkotásokat nagy valószínűséggel a keletnémet kormány devizaellátásért felelős hivatalának vezetője, Alexander Schalck-Golodkowski tűntette el. Schalck-Golodkowski egyebek között úgy szerzett devizát, hogy közgyűjteményekből és magángyűjteményekből lefoglalt műtárgyakat, majd eladta azokat Nyugaton, és meglehet, hogy valamikor 1988 márciusa után szovjet katonákkal összejátszva ellopta a szobrokat az eberswaldei laktanyából.

Ezt az elméletet támasztja alá, hogy két éve Magdalena Busshartot felkereste egy König néven bemutatkozó ember, aki azt állította, hogy Schalck-Golodkowski munkatársa volt és tudja, hol rejtették el az egykor Hitler kancelláriája előtt felállított bronzlovakat. Az illető jelentős összegért osztotta volna meg az értesülést a művészettörténésszel, aki azonban nem volt hajlandó fizetni. König soha többé nem jelentkezett - írta a Bild.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.