Május 23.

Szentpéterváron vendégszerepel a Vígszínház

A szentpétervári Vera Komisszarzsevszkaja Színházban lesz látható május 23-án este a Vígszínház Mikve című előadása.

2015.05.20 03:30MTI

Az európai hírű társulat 70 éve viseli a legendás színésznő, a színházalapító Vera Komisszarzsevszkaja nevét, aki Vszevolod Mejerhold vezető színésznője volt.

A budapesti Vígszínház és a szentpétervári teátrum évek óta szoros szakmai kapcsolatban áll egymással. A két színház együttműködésének keretében 2014 októberében a szentpétervári társulat a Helver éjszakája című előadással vendégszerepelt a Vígszínházban.

A 2010-ben bemutatott Mikve a Pesti Színház sikeres előadása: a bemutató óta több mint 125 alkalommal játszották el, mindannyiszor teltház előtt, a produkció szerepelt a XI. Pécsi Országos Színházi Találkozó versenyprogramjában, és az egykori főszereplő, Pap Vera játékáért megkapta a MASZK Országos Színészegyesület a legjobb női alakításért odaítélt díját.

A különös atmoszférájú, női fürdőben játszódó kortárs művet a Cseh Nemzeti Színház intendánsa, Michal Docekal rendezte, a díszlettervező a nemzetközi hírű Jan Dusek volt. A produkció jelmeztervezője Zuzana Krejzková, zenéjét pedig Milos Orson Stedron cseh zeneszerző szerezte.

"A Vígszínház nemzetközi kapcsolatainak ápolása és a magyar színházi kultúra külföldi népszerűsítése szempontjából is fontos lépés ez a vendégjáték, amely az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Budapesti Színházi Keret támogatásával valósul meg" - olvasható a színház közleményében.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.