Folk

Országos néptáncfesztivál Szolnokon

A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) népművészeti tagozatának alkotóinak bemutatkozó kiállításával nyílik meg a 23. Szolnoki Országos Néptáncfesztivál, amelyet május 29. és 31. között tartanak az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ (ANKK) és a Tisza Táncegyüttes szervezésében.

2015.05.16 02:30MTI
Facebook

Molnár Lajos Milán, az ANKK ügyvezető igazgatója a rendezvényt beharangozó pénteki sajtótájékoztatón elmondta: az 1964-ben útjára indult fesztivál célja, hogy művészeti fórumot biztosítson a néptáncegyüttesek, alkotók számára, valamint ösztönözze az új alkotások létrejöttét. Hozzátette: a fesztivál során látható lesz a néptánc fiatalok számára vonzó, "trendi" oldala is.

A fesztivált megnyitó Egy úton című kiállításon a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) népművészeti tagozatának alkotói mutatkoznak be május 29-étől pénteken az ANKK-ban. A tárlatot Kobzos Kiss Tamás, az MMA Népművészeti Tagozatának vezetője nyitja meg, közreműködik Petrás Mária népdalénekes, keramikusművész és Galánfi András fafaragó, az MMA rendes tagjai. A tárlathoz kapcsolódik a 2013-ban elhunyt Széchenyi-díjas népzenész, népzenekutató, Halmos Béla emlékét őrző fotókiállítás is.

A megnyitót villámcsődület követi a kulturális központ előtti Hild téren, ahol helyi néptánccsoportok lépnek majd fel. Az ezt követő múltidéző programban újra láthatóak lesznek az elmúlt fesztiválok legjobb és legnépszerűbb produkciói.

Május 30-án, szombaton este és május 31-én vasárnap délelőtt a versenyprogramban tizenhat táncegyüttes csaknem ezer táncosa mutatja be koreográfiáját a Szigligeti Színházban. A zsűri neves szakemberekből áll, elnöke Felföldi László néptánckutató, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Vasárnap a szabadtéri színpadon Helyet, helyet nekünk is! címmel ifjú néptáncos tehetségek lépnek fel.

A rendezvény gálaműsorral ér véget, amelyen fellépnek az I. Vásárhelyi Lajos "Qka" Gyermek és Ifjúsági Országos Néptáncverseny és Emléknap első helyezettjei, a kisújszállási Karakas Néptáncegyüttes és Corvinka formáció is. Hétvégén népművészeti kirakodóvásárt tartanak, az esteket táncház zárja.

A fesztivált a helyi vállalkozók, a szolnoki önkormányzat, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Magyar Művészeti Akadémia, a Nemzeti Kulturális Alap és a Tiszta Formák Alapítvány támogatja. Az egymillió forintos díjalapból a legjobb együttesek, koreográfusok részesülnek.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.