Mozdulj!

Gála az esélyegyenlőség jegyében

Esélyegyenlőségi gálát rendez május 17-én a fővárosi Aranytíz Kultúrházban a Mozdulj! Közhasznú Egyesület. A délutáni programon együtt lépnek színpadra egészséges és fogyatékossággal élő táncosok, énekesek, előadóművészek.

2015.05.05 05:30MTI

Az első ilyen gálát négy évvel ezelőtt rendezték meg az esélyegyenlőség napjához, május 5-höz kapcsolódva, azóta minden évben megszervezik a karitatív rendezvényt, amely azt hirdeti, hogy a művészet, a színpad segítségével kinyílhat a világ azok számára is, akik mindennapjaikat segítséggel élik - közölték a szervezők hétfőn az MTI-vel.

A május 17-én 15 órakor kezdődő gála fővédnöke Kárászy Szilvia zongoraművész, aki maga is szerepel a műsorban. Fellép még mások mellett Blaskó Péter színművész, Szabó Attila, a Csík Zenekar hegedűse, a Balássy Betti-Varga Ferenc énekes házaspár, Köleséry Sándor színész, a Motiváció Alapítvány munkatársa, Szabó Gabi énekesnő, Nagy Alexandra színésznő, Sütő Enikő modell és súlyos fejlődési rendellenességgel született felkaroltja, Sajtos Enikő. A fogyatékossággal élő amatőr művésznek közül szerepel a Szarkaláb együttes és Balázs Zsolt (ének), Galgóczy Ferencné (vers), Hegedüs Petra (klarinét), Bodor Tünde (ének), a Paradance Company (kerekes székes táncegyüttes), Tóth Károly (tánc), Harza Márk (mesemondó), Tóth Viktória (ének), Viski Rajmund (vers), valamint a Lux Musicea Vegyeskar és Hangszer együttes. A színpadon több produkcióban közösen szerepelnek ismert művészek és fogyatékossággal élő társaik.

Az est bevételéből a Mozdulj! Közhasznú Egyesület az idei V., jubileumi Balaton körüli tandemes kerékpártúra látássérült tagjainak részvételét biztosítja.

A Mozdulj! Közhasznú Egyesület tagjai között van orvos, gyógypedagógus, tűzoltó, sportmenedzser és fodrász, akik hétköznapi munkájuk mellett, szabadidejük egy részét önkéntes munkával töltik. Fő irányvonaluk a fogyatékossággal élő és szociálisan hátrányos helyzetű emberek támogatása. Olyan programokat szerveznek, ahol a segítséggel élő emberek meg tudják mutatni, hogy ők is tudnak komoly értéket létrehozni.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.