Szolnok felkerülhet a turizmus térképére

Letették a REPtár interaktív repülőmúzeum alapkövét Szolnokon

A REPtárnak jelentős szerepe lesz abban, hogy sokkal több látogató kerüljön kapcsolatba a repüléssel, a hadi technikával, és a múzeumon keresztül a város kínálta egyéb lehetőségekkel.

2015.04.28 17:34MTI

Letették a REPtár interaktív repülőmúzeum alapkövét kedden a szolnoki Indóház területén.

Az ünnepségen a honvédelmi miniszter úgy fogalmazott, a projekt eredményeként olyan múzeum jön létre, amely révén Szolnok felkerül az ország turisztikai térképére. A REPtárnak jelentős szerepe lesz abban, hogy sokkal több látogató kerüljön kapcsolatba a repüléssel, a hadi technikával, és a múzeumon keresztül a város kínálta egyéb lehetőségekkel - tette hozzá Hende Csaba.

A REPtár Szolnoki Interaktív Repülőmúzeum 2,36 milliárd forintos, teljes egészében európai uniós forrásból valósul meg.

Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere elmondta, hogy az eddig a Szolnoki Repüléstörténeti Kiállítóhelyen lévő katonai repülőgép-gyűjtemény a tervek szerint októberben költözik az Indóház területére, ahonnan tematikus sétány vezet majd a Tisza-partra, a belvárosba. A kiállítás számos haditechnikai eszközzel, valamint a mai kor igényeinek megfelelő interaktív élményelemekkel bővül. Egyebek mellett repüléstechnikai restaurátor- és oktatóközpontot, tematikus játszóteret, helikopter- és hőlégballon-leszállópályát, látogatóközpontot, információs pultot, látvány javítóműhelyt és új bemutatócsarnokot alakítanak ki a komplexumban - tette hozzá.

A magyar honvédség, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, valamint a szolnoki önkormányzat közötti példaértékű együttműködés sikere az Indóház, a mellette lévő régi vasutas fürdőépület és a környező felhagyott, funkcióját vesztett terület rehabilitációja, amely tovább növeli a tervezett fejlesztés értékét - emelte ki Szalay Ferenc.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.