Könyvfesztivál

Bemutatták a Virtuózok-könyvet

Bemutatták a Virtuózok komolyzenei tehetségkutató versenyhez kötődő új interjúkötetet a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon szombaton.

2015.04.26 05:30MTI

A Holnap Kiadó gondozásában megjelent könyvben interjúk olvashatók a Virtuózok ifjú tehetségeivel, szüleikkel, tanáraikkal, valamint a műsor zsűritagjaival és munkatársaival, a CD-mellékleten pedig a döntő teljes anyaga hallható.

Batta András zenetörténész, a Virtuózok zsűritagja szerint "amit papíron vissza lehet adni a műsorból, az bekerült a könyvbe". A Zeneakadémia volt rektora szerint a kötet mindazoknak szól, akik szerették a műsort, szól minden zenetanárnak, minden zenét tanulónak és mindenkinek, aki "csak" szereti a zenét.

Kiemelte: a Virtuózok "mindenki győztes-hitvallása" tükröződik abban is, hogy nemcsak a nyertesek szerepelnek a könyvben, hanem nagyon sok induló is megszólal.

A kötet egyik érdekessége, hogy háromféle borítóval jelent meg, a korcsoport-győztesek - Boros Misi, Lugosi Dániel Ali és Gyöngyösi Ivett - egyikének fotójával.

Mint Batta András megjegyezte, friss hír, hogy Gyöngyösi Ivettet behívták a varsói Nemzetközi Chopin Zongoraverseny döntőjébe.

Milkovich Eszter, a Holnap Kiadó vezetője felidézte: a könyv gondolata a tavaly decemberi Virtuózok-gálakoncerten fogant meg benne. "Mivel a munka csak januárban kezdődött el, a könyv megjelenését eredetileg a nyári Ünnepi Könyvhétre terveztük, végül mégis az áprilisi könyvfesztivál mellett döntöttünk, hogy minél kevesebb idő teljen el a verseny vége óta" - mondta.

Varga Edit, a Virtuózok egyik műsorvezetője, a kötet írója-szerkesztője arról beszélt, hogy feszített tempóban, de nagy örömmel készítették az interjúkat munkatársaival, Vigh-Fekete Zsuzsával és Száraz Eszterrel. Mint mondta, egyik céljuk az volt, hogy enyhítsék azt a "csodagyerek, csodabogár" képet, ami a nézőkben talán kialakulhatott a verseny résztvevőiről. "Meg akartuk mutatni, hogy bár kivételes gyerekekről van szó, akikben valami belső elhivatottság munkál, más részről mégis teljesen hétköznapiak".

A műsorról felidézte: az első pillanattól sodró és magával ragadó élmény volt számára. "Még soha nem dolgoztam olyan műsoron, ami ennyire igénybe vette volna a lelkemet is" - árulta el.

Batta András a műsor utóéletéről szólva hangsúlyozta: a Virtuózok mára egyértelműen mozgalommá terebélyesedett. Szólt az ifjú tehetségeket többek között fellépési lehetőségekkel, ösztöndíjakkal és hangszerbeszerzéssel támogató Kis Virtuózok Alapítványról, és megjegyezte azt is, hogy ősszel különleges, interaktív Virtuózok-kiállítás nyílik a Várkert Bazárban.

Peller Mariann, a Virtuózok producere elmondta: a műsor második, hasonlóképpen szólóelőadókat felvonultató szériájának még idén elkezdődnek a válogatói, maga a műsor pedig a tervek szerint jövő tavasszal lesz látható a Duna csatornán.

A köteteket szombaton Boros Misi és Kiss Zoltán ifjú Virtuózok dedikálják a Holnap Kiadó standjánál, vasárnap pedig Virtuózok-hangversenyt rendeznek a könyvfesztivál szabadtéri színpadán.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.