World Music Expo

Womex: rekordjelentkezés az októberi budapesti rendezvényre

Rekordot jelentő több mint ezer jelentkezés érkezett az április 10-i határidőig az őszi budapesti World Music Expóra (Womex). Magyarország október 21-től 25-ig a közép-kelet-európai országok közül elsőként rendezi meg a világzene első számú nemzetközi eseményét.

2015.04.18 07:30MTI

"A világ minden tájáról több mint ezren adtak be pályázatot a Womexre, amelyen mintegy hetven előadó, illetve zenekar léphet fel. Örvendetes, hogy kiemelkedően magas a kelet-közép-európai országokból jelentkezők száma, hiszen a budapesti rendezvény fő célja éppen a térség zenéjének előtérbe helyezése. Magyar zenekarok és énekesek közül mintegy hetven pályázat érkezett" - mondta Weyer Balázs, a Womexet szervező Hangvető Zenei Terjesztő Társulás csapatának tagja, a Womex zsűritagja az MTI-nek.

Beszámolt arról, hogy a Művészetek Palotájában (Müpa) a fesztivál három napján öt színpadon naponta három koncertet fognak tartani. Lesz egy nem hivatalos helyszín is, a Duna színpad, amelyen speciálisan a kelet- és közép-európai térségből további kilenc világzenei előadó kap lehetőséget a szereplésre.

"Tervezünk továbbá tíz-tizenöt magyar előadó számára egy külön showcase-t, amely a Womex megnyitója előtti napon, október 20-án kedden lenne. Erre a Womex legfontosabb vendégeit is el fogjuk hívni" - mondta Weyer Balázs.

A budapesti Womex helyszíne a Bálna is, ahol a fesztivál három napján a vásár, a konferenciák, a különböző programok zajlani fognak, és itt lesznek a rádióstúdiók is. Az A38 hajón a Womex idején világzenei tematikájú dj-szettek lesznek.

A Müpában és a Bálnában tartott terepszemlét csütörtökön és pénteken az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) rádiós világzenei műhelyének vezetője.

Johannes Theurer az MTI-nek elmondta, hogy az EBU a hagyományoknak megfelelően a Womex megnyitóját közvetíti élőben, ez idén október 21-én szerdán lesz a Művészetek Palotájában. A közvetítés elérhető lesz az EBU internetes oldaláról, a Magyar Televízió felvételeivel.

"Most elsősorban azért jöttem Budapestre, hogy a technikai előkészítésről egyeztessek az itteni szakemberekkel, ahogy azt minden évben megteszem az aktuális rendező országnál. Még nagyon sok idő van hátra októberig, de elmondhatom, hogy nagyon hozzáértő kollégákkal találkoztam, úgy gondolom, minden simán fog menni" - fogalmazott. A Womex-szel hagyományosan egy időben rendezik meg európai világzenei rádiós találkozót (EBU World Music Workshop).

A német rádiós szakember kitért arra, hogy a közszolgálati rádiók Európa-szerte évről-évre nagy figyelemmel kísérik a Womex eseményeit, és ugyanez érvényes a fesztiválok promótereire, szervezőire, akik a vásár szakmai közönségét alkotják. "A fesztivál helyszínén komoly infrastruktúrára van szükség, például kiemelt figyelmet fordítunk a koncertek technikai minőségére. Ez nem jelent semmi extrát, de van egy szint, amelynek meg kell felelni. Tavaly Spanyolországban, Santiago de Compostelában akadtak problémák, sokszor improvizálnunk kellett".

Johannes Theurer kezdeményezésére jött létre 1991-ben a világzenei toplista. A World Music Charts Europe-on (WMCE) az elmúlt időszakban számos magyar előadó szerepelt kiemelkedően, közülük Lajkó Félix Mező című citerás lemeze 2013 augusztusában, a Söndörgő Tamburocket - Hungarian Fireworks című albuma tavaly októberében vezette is a toplistát,

"Huszonöt ország 47 rádiós producere közösen állítja össze hónapról hónapra a listát. Az elmúlt időszakban bekövetkezett magyar sikereket elsősorban hozzáállásbeli változással magyarázom: az előadók sokkal kísérletezőbb kedvűek, mint régebben és a felvételek minősége is nagyon sokat javult, nem elsősorban technikai értelemben, inkább azt mondanám, az atmoszféra lett más. Sokkal több kezdeményezést látok manapság a magyar világzene szereplői és az azt támogató közeg részéről, ezáltal külföldről is nagyobb figyelem irányul az itteni színtérre. Budapest elsősorban ezért kaphatta meg a Womex rendezését, meg persze a múltbeli sikerekért is, amelyek például a Muzsikás együtteshez, Sebestyén Mártához fűződtek" - mondta Johannes Theurer.

A Womex öttagú showcase zsűrije - Olivier Delsalle (Franciaország, Marta Dobosz (Lengyelország), Lelkes András (Magyarország), Jerome Williams (Hollandia) és Minna Zhou (Egyesült Államok) - várhatóan egyhónapos munkával dolgozza fel a beérkezett pályázatokat, és dönt a mintegy hetven fellépő kilétéről.

A Womex egyszerre vásár, világzenei fesztivál, konferencia, zenei dokumentumfilmek fesztiválja és díjkiosztó ünnepség. Esemény a műfaj ünneplésére, új tehetségek befutására, üzletkötésre, ismerkedésre a szakma nagyjaival, koncertek és fesztiválok programjának lekötésére. Mintegy 270 standon állítanak ki, részt vesznek lemezkiadók, fesztiválok és koncerthelyszínek képviselői, ügynökségek, menedzserirodák, nemzeti zenei exportirodák, rádiósok, tévések, filmesek, hangszerkészítők a világ minden tájáról - összesen mintegy 3000 nemzetközi vendég.

A vásár várhatóan 12 ezer itt töltött vendégéjszakát jelent Budapestnek.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.