Titanic filmfesztivál

Az Alpha rendezője szerint most érkezett el a pillanat egy ilyen filmhez

A Szerafita Grigoriadu főszereplésével készült alkotásban egy nőt, aki mindeddig nem lázadt a fennálló rend ellen, arra kényszerítenek, hogy a hatalommal szembeszálló, ezért brutálisan kivégzett és egy fára kötözött bátyja holtteste alatt üljön egy leégett erdőben, míg aztán a kezébe nyomnak egy együttműködési nyilatkozatot.

2015.04.17 02:30MTI

Most érkezett el a görög társadalom egy olyan ponthoz, amikor meg kellett csinálni ezt a filmet - mondta el az MTI-nek Sztatisz Athanasziu, a Titanic filmfesztivál versenyprogramjában szereplő Alpha című alkotásáról, amelyet Szophoklész Antigoné című drámája ihletett.

Az Athénben élő filmrendező számára nem ismeretlen Magyarország, hat évig orvosnak tanult Pécsett. Akkoriban nem sokat látott Budapestből, mert csak néha fordult meg a városban, de most kihasználta a fesztivál nyújtotta alkalmat.

Versenyfilmjéről elmondta, hogy az Alpha elsősorban közösségi finanszírozásból készült, több mint 60 ezer euró gyűlt össze ily módon, de emellett számos közreműködő járult hozzá születéséhez önkéntes munkájával, és a forgatócsoport sem kapott fizetést.

A Szerafita Grigoriadu főszereplésével készült alkotásban egy nőt, aki mindeddig nem lázadt a fennálló rend ellen, arra kényszerítenek, hogy a hatalommal szembeszálló, ezért brutálisan kivégzett és egy fára kötözött bátyja holtteste alatt üljön egy leégett erdőben, míg aztán a kezébe nyomnak egy együttműködési nyilatkozatot.

A filmet januárban az amerikai Slamdance Filmfesztivál közönsége láthatta először, a tengerentúli közönség meleg fogadtatása meglepte a rendezőt, mert a kulturális különbségek miatt nem számított ekkora sikerre: a vetítés után a nézők nem fogytak ki a kérdésekből. "Ráadásul a premier napján zajlottak a görög választások, úgyhogy e miatt is rendkívül izgatott voltam" - idézte fel Athanasziu.

A fekete-fehérben felvett képekről elmondta, amikor a forgatókönyvet írta, nem gondolt arra, hogy fekete-fehérben forgasson, kollégái javasolták, és rájött, hogy tényleg indokolt a mese, a mítosz, az atmoszféra megteremtése miatt, és azért is, mert ez időtlenné teszi a történetet.

Athanasziu a nézőre bízza, hogy döntse el, számára mit jelent a film, és maga értelmezze a látottakat. Arról beszélt, hogy egy rendkívül egyszerű történetet akartak elmesélni, a film mégis nagyon összetett, és számos rétege felfejthető, nyitott a különböző értelmezések számára.

A film élete a forgatással nem zárult le: Athanasziu élő performanszok formájában is bemutatja társulatával. Ezekben a különleges előadásokban a film az egyik szereplő: miközben a képkockák peregnek, a színpadon Alpha (Szerafita Grigoriadu) jelenik meg a filmbeli házából való tárgyak, bútorok között. A két külön világ ötvözéséből alakul ki az előadás.

A filmben az ókori görög drámák kórusa is megszólal: Szophoklész Antigonéjának sorai hangzanak fel az isteni és az emberi törvény konfliktusáról. "Nem vagyunk istenek, a törvényeink nem lehetnek igazságosak. Csak körül kell néznünk" - jegyezte meg ezzel kapcsolatban a rendező.

"Az gondolom, hogy Alpha én vagyok és mindenki más. Megpróbálunk alkalmazkodni egy igazságtalan helyzethez. Mindenki tisztában van ezzel, mégis egy ilyen világban élünk, részt veszünk benne. Mi nem vagyunk Antigonék" - hangsúlyozta.

Úgy fogalmazott: filmjét az Antigoné éppen annyira ihlette, mint a jelen állapotok. "Ezt a történetet éppen most kellett megcsinálni, öt-tíz éve nem lett volna igazán értelme, mert a társadalom még nem ért el erre a pontra. Most nyert értelmet, hogy ezt a történetet ismét elmeséljük" - fűzte hozzá.

A cím magyarázataként megemlítette, hogy a forgatókönyvön dolgozva a szereplőket betűkkel jelölte. A főszereplő így kapta az első betű, az Alpha nevét. "Érdekes módon ha az alphát egy szó elé tesszük a görögben, akkor a szó ellenkező értelmet kap. Tehát a cím erre az ellentétre is utal" - mondta.

Az Alphát nem forgalmazzák Görögországban hagyományos mozis terjesztéssel, hanem ingyen hozzáférhetővé teszik az interneten, amikor véget ér majd a fesztiválszereplése, addig ugyanis a fesztiválok szabályai ezt nem teszik lehetővé. Egyébként is jó érzés számára - mondta -, hogy online ingyen megtekinthető lesz az Alpha, hiszen közösségi finanszírozásból született.

Athanasziu úgy vélte, a független produkciók számára egyre kevésbé járható a hagyományos forgalmazás. "A filmforgalmazási rendszer azért nem működik, mert a szabályait több mint száz éve fektették le. Akkoriban korrekt volt ez a modell, mert kevés film született és kevés filmszínház volt, de ma már nincs hiány a tartalomban, hiszen mindenki filmet csinál. És akkor még nem beszéltünk a mozikról és az internetről, tehát egy új üzleti modellt kell kitalálni. Az első filmem a megszokott utat járta, fesztiválsikereket aratott, díjakban részesült, hagyományos forgalmazást kapott, de az egészből egy vasat sem láttam" - fejtette ki.

A 22. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál, amelyen nyolc produkció verseng a Hullámtörők-díjért, szombaton zárul.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.