Programajánló

Fezen: az eddigi leglátogatottabb fesztivál lehet az idei

Minden idők legütősebb és legszínesebb fesztiválprogramját állították össze, amely kizárólag élő koncerteket tartalmaz rock, heavy metal, alternatív, pop műfajokban.

2015.04.07 12:25MTI
http://www.fezen.hu/

Az eddigi leglátogatottabb fesztivál a 2013-as volt, annál 30-35 százalékkal jobbak az elővételi adatok, ezért akár a megtelt tábla is kitehető lesz az idei Fehérvári Zenei Napokon (Fezen) - mondta a főszervező a város polgármesterével tartott keddi közös sajtótájékoztatóján.

Kovács Antal szerint minden idők legütősebb és legszínesebb fesztiválprogramját állították össze, amely kizárólag élő koncerteket tartalmaz rock, heavy metal, alternatív, pop műfajokban. Jelezte, hogy idén nem lesz nulladik nap, viszont négy teljes értékű nap várja a fesztiválozókat július 29. és augusztus 1. között.

Mint mondta, a délutáni-esti koncertek helyszíne két szabadtéri és két beltéri színpad lesz.

A szervezők igyekeznek napközbeni programokat is kínálni, ennek megfelelően ismét lesz a belvárosba csábító Fezen turné, strandröplabda és strandfoci pálya várja a látogatókat és a Bajnokok Városa program keretében a Fehérvár KC női kézilabdázóival, a TLI-Alba Fehérvár kosarasaival, illetve a Fehérvár AV19 jégkorongozóival mérhetik össze erejüket, tehetségüket a fesztiválozók.

A rendezvényen először lesz art mozi: a Fezen Klub klimatizált kistermében babzsákokon lesz lehetőség kult- és művészfilmek megtekintésére. A klubhelyiségben beszélgetős programokat szerveznek: a pártpolitika mentes közéleti vitanap mellett színjátszók körök kocsmaszínháza, filmesztéták és kritikusok eszmecseréje és fiatal borászok és pálinkaházak bemutatkozása is színesíti a kulturális kínálatot.

Cser-Palkovics András polgármester bejelentette, hogy idén első alkalommal bevezetik a Fejér megyei diákjegyet, amely a 14-18 év közötti középiskolások számára kedvezményes belépést tesz lehetővé. Kiemelte: továbbra is az a cél, hogy a magyar fiatalok számára megfizethető legyen a rendezvény, amit az újfajta jegy és az önkormányzat támogatásával kialakított jegy- és bérletkonstrukciók biztosíthatnak.

A hivatalos sajtóanyag szerint július 29-én a Grammy-díjas brit Judas Priest zenekar, a Zakk Wylde vezényletével működő amerikai Black Label Society, és a jelenlegi Ozzy gitáros, Gus G. nyitja a fesztivál nagyszínpadát. A második nagyszínpadon többek mellett fellép a Punnany Massif és a Wellhello.

Másnap a nagyszínpadon a svéd Sabaton és a Soilwork, valamint a kanadai Danko Jones lép fel, miközben a másik kültéri színpadon a magyar alterszintér legnagyobbjai, a Hiperkarma, a Kiscsillag és a Vad Fruttik adnak koncertet.

Július 31-én, pénteken a Magyar napon csak hazai előadók zenélnek a Fezenen: a nagyszínpadon láthatja a közönség Ákost, a Magna Cum Laude-t és a Hooliganst is, de itt ünnepli 25 éves fennállását a Sex Action, illetve a MÁV-pályán búcsúzik a fehérvári közönségtől a Subscribe.

Augusztus elsején a stílusteremtő finn sikercsapat, a HIM zárja a nagyszínpadot, de Székesfehérvárra érkezik a Lord és a Road is. Rajtuk kívül fellép még az Irie Maffia, Péterfy Bori és az Anna & The Barbies.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.