20. alkalommal

Jubileumi kiállítás miniatűr alkotásokból Kaposváron

Az idén 20. alkalommal rendeznek kiállítást miniatűr alkotásokból Kaposváron a Szín-folt Galériában. Az április végén nyíló rendhagyó tárlatra eddig mintegy ötven hazai és külföldi művész küldött be egyenként 10 miniatűr alkotást.

2015.04.05 20:30MTI

Szabó Károly Attila ötletgazda, a kiállításnak helyet adó galéria tulajdonosa az MTI-nek elmondta: egy bohókás farsangi ötletnek indult a miniatűröket bemutató kiállításra felhívó pályázat, mely iránt évről évre nő az érdeklődés. Az elmúlt két évtizedben 1236 kiállító 12 540 alkotását mutatták be.

Hozzátette, hogy az elmúlt években számos európai ország mellett az Amerikai Egyesült Államokból, Argentínából, Azerbajdzsánból, Japánból, Kínából, Mexikóból és Uruguayból is érkeztek alkotások a tárlatra.

A pályázaton résztvevő művészek nemcsak a saját stílusukat, művészeti irányzatukat mutatják be alkotásaikon keresztül, hanem képeiken elhozzák hazájuk jellegzetességeit, népük kultúráját, motívumait is - hangsúlyozta a pályázat kiírója.

Az idei kiállításra magyarországi művészek mellett Ausztriából, Németországból, Norvégiából, Romániából és Ukrajnából is jelentkeztek - mondta Szabó Károly Attila, megjegyezve: többen vannak olyanok is - köztük egy kanadai és egy spanyol művész -, akik jelezték, az április 10-ei határidőig még elküldik alkotásaikat.

A miniatűrök szabadon választott témában és technikával készülhetnek.

Az első, Farsangi miniatűrök címmel meghirdetett pályázatra 64 művész jelentkezett, a 10. jubileumi kiállításon 125 kiállító alkotása volt látható - emlékeztetett a kiállítás szervezője, felidézve azt is, hogy az ötletet az 1941 óta képkeretezéssel foglalkozó családi vállalkozás adta. A megmaradt lécekből kis kereteket készítettek, és a pályázóknak ezeket kell "tartalommal" megtölteniük.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.