Programajánló

Ötszáznál több pálinka és likőr a gyulai pálinkafesztiválon

Ötszáztizenegy tételt neveztek be a XVI. Nemzetközi Kisüsti Pálinkafesztiválra, amelyet idén április 17. és 19. között rendeznek meg Gyulán.

2015.03.28 22:30MTI

Magyarország mellett Örményországból, Romániából, Szerbiából, Abháziából és Szlovákiából is neveztek pálinkákat és likőröket a versenyre. Tavaly összesen 660 tételt küldtek be a versenyzők, a korábbi években ennél is több nevezés érkezett.

Lovász Sándor és Lovassy György versenyigazgató közölte: a 21 tagú zsűri csütörtökön kezdte meg a párlatok "érzékszervi előzsűrizését", és kiszűrték azokat a tételeket, amelyekről például már szaglás alapján megállapítható, hogy "nem ütik meg a mércét" - magyarázták.

A pálinkafesztivál keretében megrendezendő IV. Pálinka Világkupa eredményhirdetése április 18-án lesz a gyulai vár udvarán.

Zalai Mihály, a Békés megyei Önkormányzat elnöke és Lovász Sándor a közelmúltban írták alá azt a megállapodást, amely szerint a fesztiválon kiválasztják Békés megye pálinkáját, amely egy évig a kereskedelmi forgalomban a palackján viselheti a megyei címert.

Az évről évre mintegy húszezer látgatót vonzó gyulai pálinkafesztivál a magyar gyümölcs népszerűsítésére törekszik, idén díjazzák a lekvárokat, befőtteket, szörpöket, gyümölcsborokat, gyümölcsös süteményeket, sőt a különböző gyümölcseceteket is.

A gyümölcskészítményeket április 3-ig lehet nevezni a versenyre, a gyümölcsös sütemények regisztrációját pedig április 9-ig várják a szervezők.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.