Érték-megőrzés

Három értékes festmény került vissza a nádasdladányi kastélyba

Az állami elővásárlás révén kedden visszakerült a nádasdladányi Nádasdy-kastélyba két Giacomo Francesco Cipper-, valamint egy Barabás Miklós-festmény.

2015.03.25 04:30MTI
Giacomo Francesco Cipper Fiatal parasztpár muzsikusokkal című festmény - MTI Fotó: Nagy Lajos

Sághi Attila, a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ elnöke az ünnepélyes bemutatón elmondta: a visszavásárolt Cipper- és Barabás-képek, valamint a Szépművészeti Múzeum tulajdonában lévő, ugyancsak a Nádasdy-kastélyból elszármazott Cipper-festmény egyfajta jelképe lehet Nádasdladánynak. Úgy vélte, Barabás Miklós Gróf Nádasdy Ferencné, gróf Zichy Ilona című képe jól visszaadja a hely korabeli hangulatát, amely "az örök szerelemről szólt".

A Forster Központ műtárgyfelügyeleti irodája Barabás Miklós festményét tavaly októberben egy aukción vásárolta meg 5,5 millió forintért, a további költségekre pedig 1,1 millió forintot fizetett. A festmény a megvásárlást követően három hónapig látható volt a székesfehérvári múzeumban.

Az Il Todeschini néven is ismert Giacomo Francesco Cipper Öreg házaspár ebédje című képét 2014 telén szintén aukción vásárolták meg 9,75 millió forintért. Cipper másik alkotása - a Fiatal parasztpár muzsikusokkal - a Szépművészeti Múzeum tulajdonában volt.

Az igazgató az MTI kérdésére hangsúlyozta: a három festmény is azt mutatja, hogy a Forster Központ építkezik, de nemcsak téglákból, hanem kulturális javakkal is. Hozzátette: azt próbálják megmutatni a ma emberének, hogy a korabeli világ is értékekről és érzelmekről szólt.

Giacomo Francesco Cipper Öreg házaspár ebédje című festmény - MTI Fotó: Nagy Lajos

Mihály Mária, a Szépművészeti Múzeum általános főigazgató-helyettese kiemelte, hogy a második világháború után a lerombolt kastélyokból és egyéb épületekből rengeteg műtárgyat szállítottak a múzeumba. Legtöbbször dokumentációk nélküli alkotásokról volt szó, így ma is akadnak olyanok, amelyekről nem tudni, honnan valók és kinek kellene visszaadni azokat - tette hozzá.

Közölte: özv. Nádasdy Ferencné 1946-ban több műtárgyat helyezett letétbe a múzeumnál, majd 1948-ban visszakérte azokat. Hálája jeléül az egyik, most bemutatott Cipper-képet a múzeumnak ajándékozta.

Opra Zsuzsanna, a Forster Központ műtárgyfelügyelője megjegyezte, hogy közép-európai viszonylatban is kiemelkedő alkotásokról van szó.

Bányai Balázs, a székesfehérvári Szent István Király Múzeum történésze felidézte, hogy Barabás Miklós festményét gróf Nádasdy Ferenc rendelte meg. Az alkotás szeretett feleségét ábrázolja, de a kép teljes története nem ismert.

Az eseményen kiosztott sajtóanyag szerint Barabás Miklós (1810-1898) életművében fontos szerepet töltöttek be a főúri és polgári megrendelésre készült portrék, közülük való gróf Nádasdy Ferencné, született gróf Zichy Ilona (1849-1873) megörökítése. A 220-szor 160 centiméteres olaj-vászon festményen a fiatalasszony gyászruhát visel. Az egészalakos festmény jelzete mutatja, hogy a grófné korai halála után négy évvel, 1877-ben készült.

A kép szorosan kötődik Zichy Ilona férjéhez, Nádasdy Ferenchez (1842-1907) és általa a nádasdladányi kastélyhoz, amelyet az özvegyen maradt, fiatal gróf úgy fejezett be és úgy rendezett be, mintha elhunyt hitvese továbbra is ott élne. A gróf többet nem házasodott meg, három gyermekének, a kultúrának és a közügyeknek szentelte életét.

Giacomo Francesco Cipper (1664-1736) egyes feltételezések szerint az 1701-ben, Bécsben elhunyt Jakob Ziper festőművész fia volt. 1696-tól tartózkodott Milánóban, majd élt Bergamóban és Bresciában is. Elsősorban Észak-Itáliában dolgozott: kezdetben csendéleteket festett, utóbb alkotásain megjelentek a tájak, majd az emberek és a mindennapok jelenetei.

A szimmetrikus elhelyezésre komponált két alkotása, az Öreg házaspár ebédje és a Fiatal parasztpár muzsikusokkal 65 évi "elszakítottság" után ismét a nádasdladányi kastélyt gazdagítja, és jól mutatja a barokk festészet magyarországi gyűjtéstörténetének gazdagságát.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.