Galina Petrova

Elhunyt a moszkvai Nagyszínház 102 éves balerinája

Százkét évesen elhunyt Galina Petrova, a moszkvai Nagyszínház egykori balerinája, balettmestere.

2015.03.19 07:29MTI

A táncművész a krími Kercsben született 1913. augusztus 3-án. Tanulmányait a moszkvai balettintézetben végezte, majd 1933-ban felvették a Bolsoj társulatába. 1953-ban lett érdemes művész, 1989-ig dolgozott táncpedagógus-balettmesterként a híres teátrumban.

A szép kort megért Petrova aktív táncosként klasszikus balettek sorában lépett színpadra: a francia Marius Petipa koreográfiája alapján készült Rajmonda, a Giselle, a Don Quijote, és A hattyúk tava című híres darabokban is. 1934-től 1950-ig számtalan szerepet táncolt el. Galina Petrova 1942-ben a hátországba telepített Bolsoj társulatával a jelenlegi Szamarában, a korábbi Kujbisevben Odett-Odilia kettős szerepét táncolta.

A moszkvai Nagyszínház honlapján Galina Petrováról megemlékezve kiemelték, hogy az idős művész "egyformán szabadnak érezte magát a klasszikus repertoár alapszerepeiben és a népies karaktertáncokban". Élénk, temperamentumos volt a színpadon, és úgy viselkedett azon kívül is. A 100. születésnapjára készített riportok szerint bámulatos ízléssel rendelkezett, élvezte az életet, friss maradt a szelleme, elkötelezett volt hivatásához, amelyet hűen szolgált hosszú évekig még azt követően is, hogy elhagyta a színpadot. Tanítványai közül karakteres táncosok és balerinák váltak a Nagyszínház büszkeségeivé.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.