Mentik ami menthető

Csődvédelem alatt az Ulpius-ház kiadó

A Fővárosi Törvényszék elfogadta az Ulpius-ház Könyvkiadó csődeljárás iránti kérelmét, ezért a könyves céget a bíróság további döntéséig fizetési haladék illeti meg.

2015.03.18 14:52MTI

Az MTI információi szerint az Ulpius-ház tulajdonosi taggyűlése Viczián Andrást bízta meg az ügyvezetői feladatok ellátásával. Az MTI kereste a megbízott ügyvezetőt, ő azonban nem kívánt nyilatkozni.

Az MTI megkeresésére Zentai Péter László, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) igazgatója elmondta, hogy a könyvszakmai szervezetet is meglepte az Ulpius-ház Könyvkiadó csődeljárás iránti kérelme, hiszen olyan sikereket adott ki, mint A szürke ötven árnyalata-sorozat. Az igazgató hangsúlyozta, hogy mivel a MKKE a témában nem tartott tanácskozást, ezért a magánvéleményét és nem a szervezet álláspontját tudja csak elmondani.

"Nem könyvszakmai rendszerhibáról beszélünk, nem egy láncreakció kezdetét látjuk" - mutatott rá Zentai Péter László, aki szerint alapvetően hibás üzletpolitikai és szakmai döntések vezethettek a kiadó megrendüléséhez. Hozzátette, hogy meglepte a cég anyagi helyzete, ugyanakkor utaltak jelek a problémákra: az Ulpius-ház például nem jelentkezett a könyvszakma legnagyobb rendezvényére, a budapesti nemzetközi könyvfesztiválra sem.

Az igazgató szerint a kiadó főként a könnyű, szórakoztató műfajokra fordította energiáit, "pénzt akartak keresni".

"Csak a kívülálló gondolják, hogy ez egy könnyű terep. Épp ellenkezőleg: itt van a legnagyobb verseny" - fogalmazott Zentai Péter László, hozzátéve, hogy a nagy példányszámokban és nagy haszonnal eladható könyvek kiadási jogai rendkívüli magasak, hiszen óriási licit folyik értük. Az igazgató rámutatott: a nagy befektetés mellett a kockázat is jelentős, hiszen nem minden kötetből lesz "aranytojást tojó tyúk".

Az óriási példányszámok és az ebből keletkező remittenda, valamint a jelentős marketingköltségek egyaránt csökkenthették az Ulpius mozgásterét, amely így egyre nagyobb akciókat hirdetett az eladhatatlannak bizonyult, raktáron maradt kötetekből. "Ilyen értelemben az Ulpius nem példaadó, jó szereplője a könyvpiacnak" - vélekedett az igazgató, hozzátéve, hogy az "egyet fizet, kilencet kap" típusú akciók az egész szakma számára károsak.

Az igazgató valószínűsítette, hogy ilyen jellegű kereskedelmi politikához a kereskedő cégek nem voltak partnerek, ezért kezdett az Ulpius-ház gyors terjeszkedésbe, nyitott újabb és újabb üzleteket, amelyeknek fenntartása szintén jelentősen növelhette a költségeket.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.