Memento

A Nemzeti Színház egykori épületének felrobbantására emlékeznek

A Nemzeti Színház egykori, Blaha Lujza téri épülete felrobbantásának 50. évfordulója alkalmából megemlékezést tartanak pénteken este a Nemzeti Színház parkjában, a régi Nemzeti lerombolt homlokzatát idéző szobornál.

2015.03.13 01:30MTI
Facebook/Nemzeti Színház Régi

Március 15-én történt éppen 50 éve, hogy a Nemzeti Színház Blaha Lujza téri épületének lebontása során megtörtént az első robbantás.

Mint a színház közleményében írják, a megemlékezésnek három része lesz. Koszorúval tisztelegnek a lerombolt épület emléke előtt, korabeli idézetek hangzanak el a bejáratnál felállított hangszóróból, majd úszó mécseseket indítanak a hajóorrban levő vízfelületen, emlékezvén az egykori épület leomlására.

A megemlékezésen részt vesznek olyan művészek, akik még játszottak a Blaha Lujza téri épületben, és jelen lesz sok hazai színház képviseletében színész, rendező és színházvezető is. A megemlékezést 18 órakor kezdik, hogy a színház esti előadásaira érkező nézők is részt vehessenek rajta.

A rendezvényen elhangzó idézetek között lesz Őze Lajos színművész visszaemlékezése: "Háromnegyed tizenegy volt, az EMKE-nél álltam. Hatalmas tömeg állt néma csöndben. Csak a rendőrök hangoskodtak: menjünk arrébb! Senki se mozdult. A díszletraktárral kezdték: hatalmas dördülés, majd porfelhő következett, és a tömeg rendíthetetlen mozdulatlanságban, némán állt tovább. Ha ordítás lett volna, talán oldja a feszültséget. De az a csönd az elviselhetetlenségig fokozódott bennem és másban is. Bihari Jóska bácsival találkoztam. 'Megátkoz benneteket az én székely Istenem!' - mondta, s rettentő fájdalommal megindult felfelé, a Duna irányába".

Az eseményen elhangzik Tolnay Pálnak, az Operaház és a Nemzeti Színház főmérnökének visszaemlékezése is: "…a színház körül geodéták mérték az épületnek a metróépítésből előálló esetleges süllyedését. A Nemzeti Színház műszaki vezetőjének helyettese véletlenül meglátta a geodétákat és meghívta őket, jöjjenek le a színpad alatti legmélyebb szintre és ott végezzenek méréseket. Ők azonban azzal hárították el, hogy a mérésektől függetlenül a színház lebontásának elhatározása befejezett tény".

Szörényi Éva színművész így emlékezett az eseményre: "Amikor a színház lebontásának híre elért hozzám, sírtam és nem hittem el. Férjem felháborodott és megrendült. Szakemberként állította, a nemzeti érzés elleni hadművelet volt az épület felrobbantása, mert minden műszaki és építészeti gondot meg lehetett volna oldani".

A Blaha Lujza téri épület lebontásáról 1963-ban döntött a kormányzat, arra hivatkozva, hogy az épülő metró statikailag meggyöngítette. A társulat 56 éven át játszott a Népszínház épületében, ahonnan átmenetileg a Nagymező utcába, a mai Thália Színház épületébe költözött. A Nemzeti Színház társulata két évvel később az átépített Magyar Színház épületében kapott helyet, amely 34 éven át viselte a Nemzeti Színház nevet egészen a jelenlegi, Duna-parti épület átadásáig.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.