Hol máshol?

Pekingi várostörténeti kiállítás nyílik Perkátán

Európában is egyedülálló pekingi várostörténeti kiállítás nyílik a Fejér megyei Perkátán azt követően, hogy uniós forrásból az év végéig teljesen felújítják az egykori Győry-kastély főépületét.

2015.03.07 01:30MTI

A pénteki projektnyitó rendezvényen L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára az egész Mezőföld életében fontosnak nevezte a kastély felújítását, amelyet a kormány - uniós forrásból - 345 millió forinttal támogat. Hozzátette, a műemléképület kívül-belül megújul, eredeti tereit visszaállítják, hogy kulturális és turisztikai funkcióit a jövőben megfelelően elláthassa.

Az államtitkár elmondta, hogy a kastély turisztikai célú hasznosítására 2012-ben adott be Perkáta önkormányzata pályázatot, Kínai-magyar Kulturális Turisztikai Központ létrehozása a perkátai Győry-kastélyban címmel. A kedvezőtlen elbírálást követően fellebbezést nyújtott be a település és másodjára támogatást kapott a projekt.

L. Simon László jelezte, hogy a főépület teljes felújítását követően a következő évek feladata lesz a melléképületek (az egykori vendégépület és a konyha) felújítása.

Az MTI kérdésre elmondta, hogy a perkátai kastély nem része a Nemzeti Kastélyprogramnak, de a megyében számos épület igen. Kiemelte, hogy tervben van egy önálló Fejér megyei kastélyturisztikai túraútvonal létrehozása, amelynek fontos része lesz a Győry-kastély. A "magyar Loire" Bicskétől egészen Előszállásig és Dégig nyúlhat, amely akár egy hétre programot kínál a turistáknak - tette hozzá.

Galambos Dénes kormánypárti országgyűlési képviselő szerint országosan is kiemelkedő lesz az új központ, amely a jövőben lehetőséget kínál a kínai kultúra még jobb megismerésére. Megemlítette, hogy a szomszédos Rácalmásnak a Hankook gumigyár révén dél-koreai kapcsolata van, így akár egy "távol-keleti tengely" is létrejöhet a két település segítségével.

Somogyi Balázs, Perkáta polgármestere hangsúlyozta, hogy az uniós támogatás mellett az önkormányzat is hozzájárul a nettó 380 millió forint összköltségű beruházáshoz. Mint mondta, Perkátának van a legrégebbi kínai kapcsolata Magyarországon, de Kínában is az egyik legrégebbi hivatalos testvértelepülési kapcsolat Pekingé és Perkátáé.

A kulturális együttműködés újabb fejezeteként a kínai testvérváros rendelkezésre bocsát egy 800 évre visszatekintő pekingi várostörténeti kiállítási anyagot, amely Európában is egyedülálló lesz. Emellett a település egy másik állandó tárlaton a 19. századi magyar nemesség és egyben a Győry-család életét bemutató kiállítást tervez megvalósítani.

A településvezető elmondta, hogy évente több mint tíz, a kínai kultúrával kapcsolatos rendezvényt terveznek a felújított épületben: a közönség megismerkedhet a kínai zenével, tánccal, kalligráfiával, gasztronómiával és harcművészettel is.

A rendezvényen kiosztott sajtóanyag szerint a klasszicista kastély főépülete az 1700-as évek második felében már a díszudvarral és nagyméretű kastélyparkkal a Győry-család birtokában volt. Az 1820-as években a két oldalszárny megépítésével, új funkcionális egységek jöttek létre.

A II. világháborút követően, az államosításkor a főépületben általános iskolát alakítottak ki, közben elkezdődött a mostani iskola építése, ahova 1974-ben költözhettek be a diákok. A kastély épületén 1975 és 1979 között a szükséges felújításokat elvégezték, művelődési háznak és könyvtárnak ad otthont napjainkban is.

Perkáta és a Kínai Népköztársaság kapcsolata 1960-ig nyúlik vissza, amikor is a perkátai mezőgazdasági termelőszövetkezettel alakított ki kapcsolatot a Peking melletti Huahsziang népi kommunája. A rendszerváltás után is megmaradt a kapcsolat, 2001-ben pedig aláírták a testvérvárosi szerződést Perkáta és a most már Pekinghez tartozó, annak egyik kerületének számító Huahsziang között.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.