Kultúraközvetítés

Csaknem 300 ezer vendéget vonzott a Kultúrházak éjjel-nappal sorozat

Országosan 280 ezer embert vonzott az idei Kultúrházak éjjel-nappal eseménysorozat, amely a közművelődési intézmények kultúraközvetítő szerepére hívta fel a figyelmet február 13. és 15. között országszerte.

2015.03.06 03:30MTI

"A civil szerveződésből országos megmozdulássá nőtt Kultúrházak éjjel-nappal sorozat, különösen jó példája annak, hogy ha egy civil kezdeményezés széles szakmai összefogással alakul évről évre, mennyire jelentős értékteremtő energia valósulhat meg" - hangoztatta Závogyán Magdolna, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) kultúráért felelős kijelölt helyettes államtitkár a sorozatot lezáró budapesti sajtótájékoztatón csütörtökön.

Felidézte, hogy a kilencedik alkalommal megrendezett sorozathoz 610 művelődési ház és hozzá tartozó rendezvényhelyszín kapcsolódott, 11 ezer szervező és 19 ezer fellépő biztosította, hogy minden korosztály találjon érdeklődésének megfelelő programot.

Závogyán Magdolna kiemelte, hogy az az elkötelezettség, amelyet a közművelődésben dolgozó munkatárak tanúsítanak, legyen szó akár civil szervezeti együttműködésről vagy az amatőr művészek munkájáról, a legfontosabb kohéziós erő, amely nélkülözhetetlen bármely kistelepülésen lévő közösség életében.

Elmondta: a tárca már az előző kormányzati ciklus alatt is nagy hangsúlyt fektetett Magyarország kulturális intézményrendszerének megőrzésére, támogatására és fejlesztésére, "ezt bizonyítja az is, hogy a 2015 évi költségvetésben 8,72 milliárd forint forrás jut a települések közösségi művelődésére és a nyilvános könyvtári ellátás támogatására".

Joós Tamás, a Kulturális Központok Országos Szövetségének alelnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy ez a programsorozat a művelődési házakban dolgozók mindennapijait is bemutatja, hiszen ezekben a terekben egész évben a februári hétvégéhez hasonló programok zajlanak. "Jó, hogy az emberek ilyen nyilvánosságon keresztül ismerhetik meg azt a munkát és azokat a tereket, ahova minden nap várjuk a kulturális programok iránt érdeklődőket" - fejtette ki. Hozzátette: reméli, a sorozat minden évben határozott jelképe lehet ennek a szakmának.

A Magyar Népművelők Egyesülete szervezésében, a Közösségfejlesztők Egyesülete, a Kulturális Központok Országos Szövetsége és a Nemzeti Művelődési Intézet együttműködésével és az Emmi támogatásával létrejött rendezvénysorozathoz kapcsolódó négy tematikus pályázat legjobbjait is kitüntették. A kiírásokra több mint 3500 pályamunka érkezett.

Sajó Attila, a Magyar Népművelők Egyesületének elnöke a pályázatokról elmondta: az idei felhívásokkal az ifjúsági területre akarták ráirányítani a figyelmet és megtalálni az esetleg modellértékű, innovációs megoldásokat.

Idén a legnépszerűbbnek a fotópályázat bizonyult, több mint ezer kép közül Mészáros Gábor "Jujj!" című, az ócsai Egressy Gábor Szabadidőközpontban készült képét választotta győztesnek a szakmai zsűri. A Kultúrházak éjjel-nappalt népszerűsítő flashmob videók közül a komáromi Garabonciás Folklór Egyesület megoldását ítélték a legkreatívabbnak, a reklámspotok közül pedig a békéscsabai Csabagyöngye Kulturális Központ MKÖB Kreatív Csoport ötlete nyerte a fődíjat.

A közművelődésben dolgozó szakemberek körében meghirdetett ifjúsági szakmai innovációs díj győztese a Deszki Művelődési Ház és Könyvtár Zöld reklám című projektje lett, amely a fiatalokat az általuk használt népszerű eszközök és digitális felületek segítségével, kreatív alkotóként és napi használóként vonná be a közművelődési marketing erősítésébe.

A hagyományosan a farsangi időszak utolsó hétvégéjén megrendezett kulturális sorozat jövőre a február 5-i hétvégén várja a családokat országszerte.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.