Végakarat

Mi áll a valóságban Nobel végrendeletében?

Első ízben állítják ki Alfred Nobel kézírásos végrendeletét, amelyben a svéd tudós a nevét viselő híres díjat létrehozta: az okirat március 13-tól lesz látható - jelentette be szerdán a stockholmi Nobel-múzeum.

2015.03.04 19:19MTI
Forrás: Wikipédia

"Első alkalommal mutatjuk be a végrendeletet az örökségről jövő pénteken nyíló kiállításon" - mondta az AFP francia hírügynökségnek Helena Wallemo, a múzeum egyik szóvivője. "Soha nem állították ki, mert nagy értékű dokumentum, és megfelelő feltételek között szeretnénk bemutatni. A kiállítás kerete tökéletes, mert arról szól, amit maga után hagy az ember" - mondta.

Az 1895-ben keletkezett végrendeletben a svéd tudós és iparmágnás Alfred Nobel kifejti, hogy hatalmas - mai árfolyamon számítva csaknem 2 milliárd svéd koronát (66,5 milliárd forintot) kitevő - vagyonának hozamából évente olyan személyiségeket díjazzanak, akik szolgálatot tesznek az emberiségnek a fizika, a kémia, az orvostudomány, a béke és az irodalom területén. Nobel kijelölte a díjakat évente odaítélő különböző bizottságokat anélkül, hogy a működésük módját meghatározta volna.

1896-ban bekövetkezett halála után három évbe tellett, amíg a szabályokat kidolgozták. Az első díjakat 1901-ben osztották ki. 1968-ban a svéd jegybank Nobel emlékére az eredeti Nobel-díj mellé közgazdasági díjat alapított.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.