Értékes műtárgyak

A magyar kard történetét bemutató tárlat nyílt a Hadtörténeti Múzeumban

A magyar kard történetét bemutató, értékes műtárgyakat és kardritkaságokat szerepeltető tárlatot nyitott meg Hende Csaba honvédelmi miniszter a budapesti Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeumban kedden.

2015.03.03 16:55MTI
MTI/Bruzák Noémi

A hazai és külföldi közgyűjtemények, valamint Máday Norbert magángyűjteményének anyagára épülő időszaki kiállítás három teremben hat korszakra osztva nyújt betekintést a magyar kard történetébe a honfoglalástól egészen a közelmúltig.

A kiemelkedő szépségű fegyverek mellett az adott korszakhoz kötődő egyéb tárgyi emlékeket, így szobrokat, kitüntetéseket, egyenruhákat, írott forrásokat és képi ábrázolásokat is megtekinthetnek a látogatók.

A kiállított műtárgyak között igazi ritkaságnak számít a Berlint 1757-ben megsarcoló Hadik András huszártábornok és a napóleoni háborúkban fontos szerepet játszó Simonyi József, a "legvitézebb huszár" szablyája. Szintén a tárlat anyagát gazdagítja egy a "legnagyobb magyarnak", Széchenyi Istvánnak tulajdonított kard is.

A gyerekek számára a kiállítás rendezői olyan foglalkoztató füzetet készítettek, amelyek segítségével játékos formában lehet megismerkedni a fegyverekkel. Emellett egy múzeumpedagógiai sarok is várja őket, ahol különböző kard- és egyenruha másolatokat próbálhatnak ki.

MTI/Bruzák Noémi

"A kiállítás célja, hogy megismertesse a nagyközönséget és elsősorban a magyar ifjúságot az őseink által használt kardokkal és rajtuk keresztül a magyar virtussal. Az örökséggel, melyet a következő generációnak nem csak ápolnia kell, de a maga helyén és idejében tettekre is váltania" - hangsúlyozta Hende Csaba a megnyitón.

A honvédelmi miniszter hozzátette: a kard értékét nem az anyaga vagy külseje adja, hanem a cselekedetek, amelyeket végrehajtottak vele.

A kiállításon szereplő kardok ezért nem csupán mint tárgyak fontosak, hanem rajtuk keresztül azokat a ragyogó személyeket keressük, akik nagy dolgokat vittek véghez a nemzetért. Ugyanis csak annak a nemzetnek lehet független, törvényre és jogra épülő hazája, amelynek tagjai, ha szükséges fegyverrel és az életük árán is megvédelmezik azt - fogalmazott a miniszter.

A kardról mint jelképről szólva Hende Csaba elmondta: a kard a katonai hivatás, a tiszti becsület legfőbb szimbóluma, ezért is élesztették újra 2010-ben azt a hagyományt, amely szerint avatáskor az új tisztek kardjukat hüvelyéből kirántva együtt kiáltják, "a hazáért mindhalálig".

Kovács Vilmos ezredes, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum vezetője a tárlat megnyitóján arról beszélt: a magyar kard nem csupán fegyver, hanem szimbólum, jelképrendszerek szerves része, iparművészeti remekmű és sporteszköz is.

A kiállítás a kard évszázadok alatt végbement fejlődésének folyamatát mutatja be, azt, ahogyan a fegyver jelképpé, művészeti értékké és sporteszközzé vált.

A magyar kard című kiállítás április 12-ig tekinthető meg a múzeum földszintjén.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.