Bemutató

Buborékok a Radnóti Színházban

Csiky Gergely Buborékok című vígjátékából készül előadás a Radnóti Miklós Színházban; a Mohácsi János rendezte darabot vasárnap mutatják be.

2015.03.01 02:30MTI

Csiky Gergely 1884-ben írta Buborékok című, vígjátéki fordulatokban gazdag szomorú komédiáját, az esztelen költekezés következtében reménytelenül eladósodó Solmay család története mégis rólunk szól - olvasható a darabról a színház honlapján.

"Csupa személyes ismerős: a családja széteséséhez asszisztáló családfő, a valóság elől vásárlásmániába menekülő akarnok anya, a morális tartás nélküli gyerekek, a politikai korrupció, az egyre növekvő adósság- és hazugságbuborékok, amit csak fújunk, fújunk, pedig tudjuk, mi lesz a vége" - áll az előadás ismertetőjében.

Mint írják, Csiky Gergely darabját a Mohácsi testvérek dolgozták át zenésen, viccesen és szívfacsaróan.

Mohácsi János, aki Szabó Kimmel Tamás kivételével a darab összes szereplőjével dolgozott már korábban együtt, úgy fogalmazott: a társulattal való munka mennyei volt.

Mint ahogy az Mohácsi János előadásaira általában jellemző, a zene ezúttal is központi szerepet kap. A háromtagú együttes (hegedű, cselló, harmonika) ebben az előadásban is többször színpadon van, a háttérben játszik. A zenét Kovács Márton szerezte, aki a koreográfiát is készítette. Az előadás kezdetén egy nagy táncjelenetet, majd több kisebbet láthat a közönség.

A rendező két évvel ezelőtt Kecskeméten állította színpadra a darabot, amelyben Márton András volt a Solmay-család feje, a színész a Radnóti Színház előadásában Hámor nagyvállalkozót alakítja.

A darabban, amelyet Csiky Gergely után Mohácsi István és Mohácsi János írt, és január közepén kezdtek próbálni, a társulat nagy része játszik, és vendégművészek is szerepelnek.

Az előadásban Solmay Ignác földbirtokos szerepében Gazsó György látható, Szidóniát, a nejét Kováts Adél alakítja. Lányaikat Szávai Viktória, Andrusko Marcella és Móga Piroska, fiaikat Rétfalvi Tamás és Adorjáni Bálint játssza. Mellettük Petrik Andrea, Pál András, Szabó Kimmel Tamás, Schneider Zoltán, Somhegyi György, Martinovics Dorina, Márton András, Martin Márta és Róbert Gábor szerepel a darabban. A díszlettervező Khell Zsolt, az előadás jelmeztervezője Remete Kriszta.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.