Támogatás

NKA: mintegy 200 millió forintot kapnak a nem kiemelt lapok

Idén 197,4 millió forint támogatást kapnak a nem kiemelt print- és online lapok a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) folyóirat-kiadási kollégiumának döntése alapján. A kiemelt negyven lapra a korábban megítélt hároméves támogatás idei utolsó évében 457,6 millió jut.

2015.02.25 03:30MTI

"Tavalyhoz képest idén összességében 100-150 millió forinttal kevesebb támogatást tudtunk megítélni a nem kiemelt print- és online lapok pályázataira. Ennek oka, hogy az NKA-nak az ötöslottó szerencsejáték játékadójából származó bevételei csökkentek. A folyóirat-kiadási kollégium az NKA elnökéhez, Balog Zoltánhoz fordul kiegészítő forrásokért" - mondta Kollár Árpád, a kollégium vezetője a keddi budapesti sajtótájékoztatón.

Az NKA folyóira-kiadási kollégiuma 101 nem kiemelt printlap számára összesen 159 millió 50 ezer forint támogatást ítélt meg, a nyertes pályázók 400 ezer és 4,9 millió forint közötti összegeket kapnak. A nem kiemelt internetes folyóiratok közül 36 pályázott sikeresen az NKA-hoz, összesen 38 millió 350 ezer forint támogatás jut nekik, egyenként 200 ezer és 2,4 millió forint közötti összegek.

"A printlapoknak adott támogatás kritériuma, hogy az adott sajtóterméknek évente legalább tíz száma jelenjen meg, az online folyóiratok jelentős kulturális, tudományos teljesítménnyel, országos súllyal bírjanak" - tette hozzá Kollár Árpád.

Hangsúlyozta: bár most kevesebb pénzt tudtak adni a nem kiemelt print- és online lapokra, fontosnak tartották, hogy a rendelkezésre álló összeg minél hamarabb hozzáférhető legyen a nyertes pályázók számára. Tavaly 203 pályázatot tudott a kollégium támogatni, idén csak 137-et, miközben a tavalyinál mintegy 250 millió forinttal nagyobb, mintegy 1,3 milliárdnyi igény érkezett az idei közel 200 milliós keretre.

"Érzékeljük a tendenciát, hogy az önkormányzati és egyéb mecenatúra visszaszorulóban van, a lapok egyre inkább rászorulnak az NKA támogatására, miközben a kulturális alapnak nincs erőforrása teljes mértékben dotálni a folyóiratokat, működésre nem is tudunk pénzeket megítélni, csak honoráriumra, nyomdára vagy online-megjelenésre" - szögezte le a kollégium vezetője.

Hozzátette: bár ezek a lapok nem lettek rosszabbak, fontos tudományos-ismeretterjesztő, regionális, határon túli magyar folyóiratokat 2015-ben csak kevesebb keretből tudnak támogatni.

Mint elhangzott, a kollégium kiemelt stratégiájának része a támogatott printlapok arányának növelése, ezért a törekvés az, hogy hat hónap elteltével a printlapok is elérhetőek legyenek a neten. Kollár Árpád szerint számos lapnak jobb helye lenne az online közegben, mert ott mindenki számára elérhetővé válna.

A kollégium elnöke kitért arra, hogy a testület mandátuma idén lejár, de még legkésőbb 2015 novemberéig dönt a kiemelt print- és online lapok következő időszakra, remélhetőleg ismét három évre történő támogatásáról. A nem kiemelt lapok esetében már egy új kollégium fog dönteni, várhatóan 2016 elején.

"Amennyiben év közben sikerül kiegészítő forrásokra szert tennünk, szeretnénk újabb pályázatot kiírni a támogatások növelésére. A kollégium fontosnak gondolta ráirányítani a figyelmet arra, hogy szükség van még pénzre, indokolt lenne a jelenleg 2015-ben rendelkezésre álló 655 millió forintos keretösszeg kiegészítése mintegy 800 millióra" - mondta Kollár Árpád.

Szentmártoni János, a folyóirat-kiadási kollégium tagja, a Magyar Írószövetség elnöke arról beszélt a sajtótájékoztatón, hogy az állami intézmények képtelenek beépíteni saját költségvetésükbe saját lapjaik támogatását.

"Az NKA évről-évre azzal szembesül, hogy a kulturális lapok jelentős része, főleg a civilek, az egyesületek kiadványai számára az NKA marad az egyetlen forrás. Ezért sokszor a kollégium is kénytelen nem pusztán szakmai döntést hozni" - tette hozzá.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.