Népszerű a mozikban

Tarolt A szürke ötven árnyalata

Minden más produkciót messze megelőzve 81,7 millió dollárt hozott A szürke ötven árnyalata című amerikai romantikus dráma forgalmazásának első hétvégéjén az észak-amerikai mozikban.

2015.02.16 21:30MTI

Mivel az erotikus filmet számos külföldi piacon már egy hete játsszák a mozikban, a James Dornan és Dakota Johnson főszereplésével forgatott alkotás összbevétele elérte a 240 millió dollárt.

A 3646 moziban vetített film iránti érdeklődést növelhette, hogy a bemutatás hétvégéje magába foglalta február 14-ikét, a szerelmesek napját. Az első napok adatai alapján könnyen meglehet, hogy A szürke ötven árnyalata megdönti a hétfői elnökök napját is magába foglaló hétvégék bevételi rekordját az Egyesült Államokban.

Az erotikus dráma mögött jócskán lemaradva, de a várakozásokat ugyancsak felülmúlva a második helyen indított a hétvége másik premierfilmje, a Kingsman: A titkos szolgálat című amerikai-angol akciófilm.

A képregényen alapuló, Samuel L. Jackson és Colin Firth főszereplésével készült produkcióra 35,6 millió dollár értékben váltottak jegyet az amerikai és a kanadai filmszínházakban.

Harmadik helyen végzett 30,5 millió dolláros bevétellel a Spongyabob: Ki a vízből! című animációs film, amely egy héttel korábban, forgalmazása első hétvégéjén 56 millió dollár bevételt hozott.

A Clint Eastwood rendezte, ötödik hetében járó Amerikai mesterlövészre 16,4 millió dollárért váltottak jegyet a hét végén, a Wachowski testvérek múlt héten debütált, Jupiter felemelkedése című sci-fije 9,4 millió dollárt hozott az ötödik helyen.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.