Renova

Frankenstein nyitja a két hete bezárt Pesti Magyar Színházat

Kéthetes leállás után, a Frankenstein című darab pénteki bemutatójával nyitja meg újra kapuit a közönség előtt a Pesti Magyar Színház.

2015.02.13 18:12MTI
Facebook/Magyar Színház

A teátrum január 1-jével kinevezett új igazgatója, Zalán János január 27-én sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a vezetői átadás-átvétel elhúzódása és egy hétvégi baleset miatt technikai okokból két hétre leáll a színház.

A színház pénteken közölte, hogy a balesettel kapcsolatos szakértői vizsgálat még folyik, az életveszélyes sérülésekkel az intenzív osztályra került munkás már jobban van, a kórházból kiengedték, otthonában lábadozik.

Tájékoztatásuk szerint a leállás alatt a nagyszínpadon 14 előadás maradt el, a Sinkovits-színpadon 9. Az igazgató korábbi becslése szerint ezzel mintegy 2500 nézőt veszítettek, a január végéig értékesített jegyek alapján azonban ez "vállalható kiesést" jelentett.

Zalán János korábban kifejtette, hogy a leállás mintegy kéthetes időszakát arra használják fel, hogy az intézmény minden területével, a részlegek munkájával kapcsolatos információk birtokába kerülhessen munkatársaival.



A színház Nick Dear Frankenstein című darabjával, az Orlai Produkciós Irodával közös előadással nyílik meg újra a közönség előtt. A Mary Shelley regénye alapján Peter Handke, Jakob Wassermann, Martin Frantisák és Pilinszky János szövegeinek felhasználásával készült darabot Koltai M. Gábor állította színpadra. Az előadásban Kovács Krisztián, Horváth Illés, Holecskó Orsolya, Gáspár Tibor, Gula Péter, Ruttkay Laura, Lovas Emília és Schmidt Sára játszik, a látvány Iuliana Vilsan munkája.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.