Londonban

Szeptemberben mutatják be a világ első meditációs operáját

Hosszú csend, közösségi étkezés, jóga és mosogatás.

2015.01.21 19:22MTI

A világ első meditációs operáját, amelyben hosszú csend, közösségi étkezés, jóga és mosogatás is lesz, szeptemberben mutatják be a londoni Barbican Központban.

A Lost in Thought (Elgondolkodva) című négyórás előadás "a belső figyelem megtalálásának útjára" hívja a közönséget, mindezt pedig szünetekkel tarkított hosszú meditációs részekkel szeretné elérni.

A fellépők, köztük a mezzoszoprán Lore Lixenberg, a közönséggel elvegyülve fogják játszani az interaktív operát. Az előadás koncepciója, illetve buddhizmus inspirálta zenéje is Rolf Hind zeneszerző munkája, aki reméli, hogy a magával ragadó zenei előadás ellenpontozni tudja a közönség "kritikai szemléletét", amelyet az emberek sokszor magukkal visznek a koncertekre és előadásokra, egyben le fogja tudni bontani a közönség és a fellépők közötti megszokott határokat.

A közönséget arra fogják kérni, hogy maradjanak csendben az előadás alatt, de vegyenek részt a közös jógázásában és egy vegán étkezésben is. A Frederic Wake-Walker által rendezett előadás szerves részét fogja képezni a felhasznált tányérok közös elmosogatása.

A szeptember 25. és 27. között műsoron lévő darab zenei kíséretében Lixenberg mellett hét zenész fog közreműködni. Hind elmondása szerint a darab zenéje a hang és csend, zene és meditáció közötti csatlakozási pontokat fogja feltárni.

A zeneszerzőnek nem ez az első hasonló projektje, ő vezette be a meditációt a londoni Guildhall School Music and Drama gyakorlatába is, ahol másokkal együtt a művészetek és az előadóművészek közti kapcsolatot kutatja.

Az előadás premierjét a Barbican Központ 2015-2016-os évadának részeként jelentették be.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.