Több adomány

Jól teljesített a Mikulásgyár

Közel 20 százalékkal több ajándék gyűlt össze az ország legnagyobb adománygyűjtő akciója keretén belül. Ennek köszönhetően jó esély van arra, hogy a 300.000-es álomhatárt meghaladva, idén 350.00 rászorulónak segítsen a karitatív akció.

2014.12.26 09:42ma.hu

A jó eredmény annak is köszönhető, hogy idén ismét több gyáregységgel működött a karitatív akció. Az 56-osok tere mellett, fővárosi a Mammutban, a Premier Outletben és a győri ETO Parkban is gyűjtötték az adományokat. Országszerte pedig a Duna House ingatlanirodájában, a Jófogás.hu találkozási pontjait is ideiglenes gyűjtőpontokká nyilvánították. Ennek köszönhetően több mint 130 helyen személyesen lehetett leadni az adományokat. Emellett a posták is ingyenesen fogadták be a Mikulásgyár feliratú csomagokat. Így az országos lefedettségű akció még a tavalyinál is sikeresebb lehetett.

Mint azt Zsolnai Endre, a Mikulásgyár fő szervezője elmondta: az abszolút végeredmény csak január első hetében látható. A begyűjtött ajándékok túlnyomó többségét már karácsony előtt megkapták a rászorulók. Ugyanakkor januárban, rászorultsági alapon folytatódik az adományok szétosztása.

Szász Kitti, Gyurta Dániel, Zsolnai Endre és Balog Gábor (Facebook/Mikulásgyár)

Mint a szervezők elmondták, más tekintetben is a legek éve volt az idei: a legtöbben dec. 20-án látogattak el a Mikulásgyárba, ezen a napon 9000 vendége volt az 56-osok terén felállított gyárban. Idén érkezett a legnagyobb élelmiszeradomány is, amely 20.000 gyermek egy napi vacsorájár lehet elegendő, az adományt egy hazai húsipari cég hozta saját kamionjával.

Idén első alkalommal állították fel a Jótékonysági Sütigyárat is a Mikulásgyár mellett, amely becsületkasszás formában fatörzsszeleteket és más édességeket kínált, ennek bevételéből tüzifát vásárolnak rászorulók számára. Itt átlagosan 500 Ft-ot dobtak be a becsületkasszába azok, akik a tüzifaakciót is szerették volna támogatni. Mint ismert: a statisztikák szerint, évente 300 ember fagy meg saját lakásában, többnyire nem az utcán, hanem saját lakásában. Ők azok az idős, betegek, akik a szociállis ellátórendszerek, a karitatív szervezetek számára többnyire láthatatlanok.

A szervezők szerint: a lakóközösségek, szomszédok némi odafigyeléssel sokat segíthetnek abban, hogy a statisztikai számadatok csökkenjenek.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.