Komoly, zene

Az év legviccesebb előadása a Budapesti Fesztiválzenekaré

Két vezető amerikai lap, a New York Times és a New Yorker is a 2014-es év legfigyelemreméltóbb, illetve legviccesebb komolyzenei előadásai közé választotta a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) koncertjeit.

2014.12.19 04:30MTI
Fotó: bfz.hu

A New York Times az idei év legviccesebb komolyzenei előadásai között említi azt a júniusi Dvorák-koncertet, amelyen a Fesztiválzenekar egyik ütőse Fischer Iván karmesteri pódiumán üldögélve játszott krotálon a New York-i Avery Fisher Hallban. A lap szerint a Fesztiválzenekar zeneigazgatója gyakran és igen rutinosan épít be koncertjeibe nem várt, meglepő elemeket. A gag ezúttal is működött: a megszokott helyéről kiemelt hangszer az este főszereplőjévé vált - idézi a lapot a zenekar csütörtöki közleménye.

A New Yorker az év tíz legfigyelemreméltóbb komolyzenei előadása közé sorolja a Fesztiválzenekar Midnight Music című január végi budapesti koncertjét, amelyen a közönség a muzsikusok között ülve, babzsákokon élvezhette a zenét közvetlen közelről. A hetilap az egyik legradikálisabb gondolkodású karmesternek nevezi Fischer Ivánt, akinek A vörös tehén című operáját is méltatja: a magazin szerint a darab a modern magyarországi antiszemitizmus keserűen gúnyos vádirata.

A BFZ közleménye szerint ugyancsak nagy visszhangot váltott ki az a két teltházas londoni koncert, amelyet a zenekar a BBC Proms keretében adott idén a Royal Albert Hallban. A hangversenyekről dicsérő kritikákat közölt többek között a Guardian, a Times és az Evening Standard - idézik fel.

A Budapesti Fesztiválzenekar az évet két "Titokkoncerttel" zárja december 26-án és 27-én a Budapest Kongresszusi Központban. A hangversenyek lényege, hogy a fellépők személye és a műsor is csak a helyszínen derül ki. A koncertek házigazdája és művészeti vezetője Fischer Iván.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.