Kiemelkedő alkotás

Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíjjal ismerték el a Zeneakadémia felújítását

A Nemzetközi Ingatlanszövetség (FIABCI) Magyar Tagozata a Magyar Ingatlan Szövetséggel közösen idén 16. alkalommal hirdette meg a Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázatot, amelynek célja a legsikeresebb ingatlanfejlesztések kiválasztása, bemutatása a közönségnek és a kiemelkedő alkotások megjutalmazása.

2014.12.10 19:23MTI

Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíjjal ismerték el a Zeneakadémia felújítását, az elismerést szerdán adták át Budapesten.

A Nemzetközi Ingatlanszövetség (FIABCI) Magyar Tagozata a Magyar Ingatlan Szövetséggel közösen idén 16. alkalommal hirdette meg a Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázatot, amelynek célja a legsikeresebb ingatlanfejlesztések kiválasztása, bemutatása a közönségnek és a kiemelkedő alkotások megjutalmazása.

Lakatos Gergely, a Zeneakadémia főmérnöke az MTI-nek elmondta: elsősorban a Liszt Ferenc téri főépület felújítását ismerték el a díjjal, de értékelték az épület előtti tér rendezését, az új, Wesselényi utcai épület létrehozását, valamint azt is, hogy mindkét helyszínen hozzájárultak a közvetlen környék felfrissüléséhez, megújulásához.

A zsűri értékelte a felújítás komplex jellegét is. Lakatos Gergely szerint ez főleg abban áll, hogy a főépület hármas - oktatási, kulturális és turisztikai - funkciót lát el, és ezek a napi beosztásban bizony konkurálhatnak egymással, amit kezelni kellett.

Az új, Wesselényi utcai épületbe telepítették át az oktatási funkció egy részét, valamint az adminisztratív munka gyakorlatilag egészét. A Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj második helyezettje a New York-palota komplexum rekonstrukciója lett, harmadik helyen az Eiffel Palace irodaház végzett.

Emellett több kategóriában is kiosztották a díjat, ezek közül a Zeneakadémia felújítása nyerte el a kulturális kategória első díját, valamint az örökségvédelmi kategória megosztott első díját is. A magyar pályázat célja előkészíteni és elősegíteni azt, hogy a magyarországi ingatlanfejlesztők eredményesen vegyenek részt a FIABCI Prix d'Excellence nemzetközi nívódíj pályázatán.

Lakatos Gergely elmondása szerint december végéig kell benyújtani a pályázatot a nemzetközi megmérettetésre, melynek eredményhirdetése májusban várható. A Zeneakadémia az örökségvédelmi kategóriában biztos, hogy indul, a további kategóriákban való indulás lehetőségét még vizsgálják - tette hozzá.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.