Rajzokkal gazdagítva

Megjelent Schrammel Imre keramikusművész naplója

Schrammel Imre Kossuth-díjas keramikusművész 1984 és 2013 között írt, rajzokkal gazdagított naplóinak válogatásából jelent meg kötet, amelyet kedden mutatnak be Budapesten, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) klubjában.

2014.12.11 02:30MTI

A mintegy 300 oldalnyi kötet Schrammel Imre keramikus 1984. október 28-tól napjainkig vezetett 31 kézírásos és rajzos naplójából mutat be lapokat a művész válogatásában.

A könyvben - amely a Magyar Képek Kiadó gondozásában jelent meg az MMA támogatásával - N. Dvorszky Hedvig művészettörténész ajánlása és Schrammel Imre bevezetője olvasható. Fekete György, az MMA elnöke kedden az MTI-nek elmondta: Schrammel Imrének több mint 50 kötet naplója van, amelyekben több tízezer rajz szerepel.

"Mindent, a családdal, a barátokkal, a társadalommal történt eseményeket, az európai, kínai és amerikai utazásait, a múzeumi élményeit is rajzokban örökítette meg."

Hozzáfűzte, hogy Schrammel Imre rajzaiban a kerámia mintázási munkáinak az előkészületeit találja meg az ember, emellett a naplóban a nap történései és a művész reakciói is olvashatók.

Felidézte, hogy Schrammel Imre Borsos Miklós szobrász, grafikus növendéke volt az Iparművészeti Főiskolán, ahol a diplomázása után azonnal tanítani kezdett. "Azóta is elképesztő mintázási és rajzi tudással járja a pályáját" - fogalmazott az MMA elnöke, hozzátéve: Schrammel rajzai "nagyon sajátságos stílusúak, mert mindig menekült attól, hogy szépek legyenek, de éppen ettől gyönyörűek."

Fekete György arra is kitért, hogy "naplót írni életveszélyes", mert amire aznap reagál az ember, arról csak később derül ki, hogy pozitív vagy negatív hatása van-e. A kötetben többek között a Pécsi Nemzeti Színház reliefjének előkészületei, a budapesti Vidámpark Elvarázsolt kastélyának vázlatai, a Görögországban és Kanadában töltött időszak feljegyzései, genfi utazásán készült rajzai, az 1956-os forradalomnak emléket állító pályázatra készült tervek, fejtanulmányok és karneváli vázlatok találhatók.

A napló "a kortársak számára már ma is sokat, sőt annál is többet jelent, mivel sajátos művészi meglátásai, invenciózus rajzi elemzései mellett, mint a drámák háttérzenéje, kísérnek a művész reakciói a közéleti változásokra, a megélt történelem, az ország közösségét elevenen érintő történelmi fordulók megrendítő jelzéseivel együtt" - írja N. Dvorszky Hedvig művészettörténész a kiadvány ajánlójában.

Schrammel Imre 1957-ben az Iparművészeti Főiskolán szerzett diplomát, mesterei Borsos Miklós és Gádor István voltak. 1958-tól a főiskola tanára volt, majd 1993 és 1999 között az addigra egyetemi rangot kapott intézmény rektora. A Hollóházi Porcelángyár művészeti tanácsadójaként dolgozott 1959 és 1962 között.

Nevéhez fűződik többek között az első, 1969-es magyarországi kerámiaszimpózium megszervezése. Tanulmányúton Európa számos országa mellett Kínában is járt, vendégtanárként tevékenykedett Ausztriában, Görögországban, Izraelben, Kanadában, Németországban, az Egyesült Államokban és Japánban.

Számos önálló kiállítást rendezett, műveit több nemzetközi díjjal jutalmazták. Főbb alkotásai közé tartozik a pécsi Nemzeti Színház domborműve (1986), a Herenden készített karneváli sorozat, a Nemzeti Színház épületszobrászati alkotásai (Szekeres Károllyal, 2001).

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.