Hazai érték a népzenei hangszer

Tudja milyen a tárogató? Illene, mert Hungarikum lett!

Magyar hangszerként tartják nyilván az egész világon a tárogatót, amelyet külföldön is a magyar helyesírás szerint, ékezetekkel írnak.

2014.12.04 00:30MTI

Hungarikummá minősítette a tárogató népzenei hangszert keddi első ülésén az új összetételű Hungarikum Bizottság - közölte a Földművelésügyi Minisztérium az MTI-vel.

Magyar hangszerként tartják nyilván az egész világon a tárogatót, amelyet külföldön is a magyar helyesírás szerint, ékezetekkel írnak. "Egyedi hangzása, különleges hangszíne miatt a magyar lélek hangjaként is emlegetik" - olvasható a közleményben.

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, a Hungarikum Bizottság elnöke elmondta: az ülésen döntés született a hungarikumok, a nemzeti értékek gyűjtésével, dokumentálásával, népszerűsítésével és megismerésével foglalkozó pályázati kiírásról is. A minisztérium félmilliárd forint többletforrást csoportosított át erre a célra.

A pályázat alapkoncepciója "a nemzeti értékpiramis-rendszer alapjának megerősítése" - fogalmazott a tárca vezetője, megjegyezve, hogy a korábbi pályázatok éppen ellenkezőleg, a piramis csúcsán elhelyezkedő nemzeti értékek és hungarikumok népszerűsítését szorgalmazták.

A rendelkezésre álló forrásból támogatják a megyei és a külhoni értéktár munkáját is. Magyarországon eddig 368 települési önkormányzat alakította meg saját értéktárát. A Hungarikum Bizottság célja, hogy ez a szám bővüljön, határon túli értékekkel is.

A miniszter arról is beszámolt, hogy tervezik egy Hungarikum Archívum létrehozását, amelybe a hungarikumokkal kapcsolatos kiadványokat és könyveket gyűjtenék egybe.

Forrás: Wikipedia


Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.