Advent

Ünnepi fénybe öltözik Kaposvár belvárosa

Advent idején ünnepi fénybe öltözik Kaposvár belvárosa, a főtéren és a környező sétálóutcákban 200 ezer fénypont világít majd, a Kossuth téren felállított 12 méter magas karácsonyfán a tavalyi 20 ezer helyett 36 ezer izzó fénylik majd, valamint új öltözetet kap a városháza és a megyeháza homlokzata.

2014.11.29 22:30MTI

A Feljött immár az a csillag... elnevezésű rendezvénysorozatról tájékoztató közlemény szerint a Kossuth téren vasárnap 17 órakor gyújtják meg az első adventi gyertyát és ekkor öltöztetik fénybe a belvárost.

A karácsonyfa szomszédságában felállított Pajtaszínházban minden szerdán, szombaton és vasárnap programokkal várják az ünnepre készülőket. Fellépők között lesz Takács Nikolas, a Vivat Bacchus, Csernik Szende székely mesemondó, a Vattacukor együttes, valamint a Bábszíntér is.

A város főterén motoros Mikulással is találkozhatnak majd a gyerekeket, Luca napján pedig hagyományos népi játékokon is részt vehetnek. Az adventi rendezvénysorozatot december 21-én - a negyedik adventi gyertya meggyújtása után - a Füred Rock Színkör, a Helyőrségi Zenekar és Kaposvár kórusainak közös ünnepi műsora zárja.

A programokat szervező Együd Árpád Kulturális Központ nem csak a helyiek szórakoztatásáról gondoskodik, turisztikai szakemberekkel közösen a Kaposvárra látogatókat városnéző sétára, koncertekre is invitálják, ugyanis az adventi időszak alatt a templomokban és a kulturális intézményekben is hangversenyeket tartanak.

A sétálóutcán és a Kossuth téren a hagyományos karácsonyi vásáron előző évekhez képest háromszor több kézműves és kereskedő kínálja portékáit december 23-áig és jónéhány szabadtéri vendéglátó stand is várja az ünnepre készülődőket.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.