Főzni is, ajándékozni is kitűnő

Megjelent a Nagy Konyhaszótár - több tekintetben is kuriózum

Először jelent meg magyarul Alexandre Dumas 141 éve írt gigantikus irodalmi szakácskönyvének válogatott kiadása. A kötet eredetijét a 19. század egyik legjelentősebb francia írója egykor élete főművének tekintette.

2014.11.27 19:06MTI
Facebook/ALEXANDRE DUMAS: Konyhaszótár

"Az 1873-ban Nagy Konyhaszótár címmel Párizsban megjelent első kiadás 1300 oldalán háromezer recept szerepelt, rengeteg novellával, kalanddal kiegészítve. A kiadóval viszont úgy gondoltuk, ez a gigantikus mű első látásra emészthetetlen lenne, ezért egy rövidített változatot válogattam össze" - fejtette ki az MTI-nek Szederkényi Olga, a mű fordítója.

A kötet első részében olvasható Dumas kisregényszerű esszéje, amellyel bevezeti az olvasót a kulinária történetébe, kezdve ott, hogy Éva leszakítja az első almát. Az írás betekintést nyújt a gasztronómia alakulásába: például hogyan ették a római korban az énekesmadarak nyelvét, mikor használtak először a villát, asztalterítőt, mikor érkezett meg a csokoládé Európába.

A bevezető után következő szócikkek a-tól z-ig veszik végig a konyhában használatos eszközöket, élelmiszereket, alapanyagokat, fogásokat. Minden szócikket hosszabb-rövidebb, novellaigényű írás vezet be. Szederkényi Olga az eredeti mű mintegy negyedét válogatta be a magyar kiadásba. Ez közel 270 receptet és számtalan novellát, történetet takar. "A könyvet ugyanúgy lehet olvasni, mint a Monte Cristo grófját vagy A három testőrt, csak ebben az ételek a főszereplők" - véli a fordító.

A magyar kiadás válogatásakor elsősorban a Közép-Európában érdekes ételekre helyezte a hangsúlyt a fordító és a kiadó. Így olyan fogások szerepelnek a receptek között, mint a magyar bárány, az erdélyi sonka, a bécsi kuglóf, a krakkói ökörszáj, a német savanyú káposzta. A klasszikus francia gasztronómia ételei sem hiányoznak a könyvből és több egzotikus fogás is helyet kapott benne.

"Alexandre Dumas (1802-1870) kiapadhatatlan étvágyú, romantikus túlzásokkal teli, hihetetlen lendületű és minden ízre kíváncsi ember volt, aki mindent megkóstolt a tevetejtől a zebrán át az énekesmadarakig" - fogalmazott a fordító. Dumas nemcsak beszélt róla: imádott is főzni, kastélyában szinte minden nap tartott vacsorákat. Ezeknek gyakori vendége volt Liszt Ferenc zeneszerző, Bulyovszkyné Szilágyi Lilla színésznő és gróf Teleki Sándor is.

Szederkényi Olga szerint Dumas volt az első nagy francia gasztronómus, aki egyesítette könyvében az arisztokrata és a szegény konyhát. Az író egyik kedvenc étele például a tojás volt, a 140 évvel ezelőtti francia kiadásban 68 tojás- és 40 omlettrecept szerepelt, melyek között a szegény ember egyszerű tojása mellett bemutatta a királyi tojás receptjét is - utóbbi esetében 15 buggyantott tojáshoz 12 egész kacsa szaftját kellett felhasználni.

Alexandre Dumas emlékirataiból, illetve a tőle és kortársaitól származó visszaemlékezésből kiderült, hogy a nagy francia író a Nagy Konyhaszótárat tekintette élete főművének. Hosszú ideig tervezte a megírását, majd amikor úgy érezte, hogy az élete a végéhez közeledik, egy év alatt megírta a könyvet, mely azonban már csak halála után jelent meg. Egyik életrajzírója szerint a könyv Dumas "gasztronómiai katedrálisa" - mondta el Szederkényi Olga.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.